Akkumulátorsav ömlött az útra Budapesten, kiürítettek egy irodaházat

rendőrautó baleset tűzoltóautó
Közúti baleset
Vágólapra másolva!
Akkumulátorsav ömlött az úttestre Budapest III. kerületében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy az akkumulátorsav a III. kerületében, a Bojtár utcában ömlött ki az úttestre.

A fővárosi hivatásos tűzoltók ötven méteres sugarú körben lezárták a környéket.

Emellett egy irodaház dolgozóit megkértek, hogy ne hagyják el az épületet.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy egy telephely bejárata előtt folyt ki egy nagyobb akkumulátorból a folyadék, ami körülbelül 10 négyzetmétert terített be.

Közölte azt is, hogy a kifolyt anyag semlegesítése folyamatban van.

A Bojtár utca lezárása érinti a közösségi közlekedést is.

A BKK Info azt írja, hogy a 118-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Szentlélek tér felé a Kunigunda útja megállót, az Óbudai autóbuszgarázs felé a Csillaghegyi út/Bojtár utca megállót.

Címlapi képünk illusztráció!