Hétszázhetven forintért támadtak meg egy nyugdíjast machétével Berekböszörményben

ezzel a machétével rabolt ki egy idős férfit egy 15 éves fiú Berekböszörményben 770 forintért
ezzel a machétével rabolt ki egy idős férfit egy 15 éves fiú Berekböszörményben 770 forintért
Vágólapra másolva!
A támadó egy 15 éves fiú volt, akit pár óval a rablás után már el is fogtak a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Május 16-án 22 óra körül jelentették a rendőrségen, hogy egy idős férfit kiraboltak berekböszörményi otthonában. Az áldozatot a helyszín hallgatták meg a nyomozók. Egy számára ismeretlen fiatalról beszélt,

aki bozótvágóval a kezében pénzt követelt tőle.

Mindössze 770 forintot tudott átani a támadójának, aki ezt elvette és elszaladt vele.

A rendőrök pár órával ezután már tudták, hogy egy helyi kamaszt kell keresniük. A 15 éves fiút otthon találták. Elfogták és a kapitányságra vitték, majd gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették.

ezzel a machétével rabolt ki egy idős férfit egy 15 éves fiú Berekböszörményben 770 forintért Forrás: Police.hu

A rabló részletes beismerő vallomást tett és átadta a nyomozóknak az egész zsákmányát, mind a 770 forintot, emellett megmutatta,

hova dugta a bozótvágót a rablótámadás után.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse felfegyverkezve elkövetett rablás és magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a kamasszal szemben. Most zárták le a nyomozást, ami után az ügy iratait vádemelési javaslattal küldék el az illetékes ügyészeknek.