Egy körözött magyar férfit Amerikában, egy britet Budapesten fogtak el a rendőrök

Anton Lloyd Junior H. az elfogásakor
Vágólapra másolva!
Egy nap különbséggel két sikeres elfogás is szerepelt a Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztályának napi jelentései között. A magyar TOP 50-es listán szereplő Ny. Roland Imrét az USA-ban, míg a nemzetközi elfogatóparanccsal keresett Anton Lloyd Junior H-t Magyarországon sikerült kézre keríteniük.
Vágólapra másolva!

A 46 éves békéscsabai Ny. Roland Imrét 2019 óta keresték a hatóságok. A Fővárosi Törvényszék BV Csoportja először nemzeti, majd 2020-ban európai, míg 2021-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Miután felmerültek olyan információk, hogy a férfi az Amerikai Egyesült Államokban rejtőzködik, a KR NNI célkörözési nyomozói kapcsolatba léptek az Europol Magyar Összekötő Irodán keresztül az amerikai bevándorlási és vámügyekért felelős hatósággal, akik 2022. július 21-én véget vetettek a körözött bujkálásának. Florida állam Saratosa nevű városában fogták el, majd vették őrizetbe. Kiadatásáról később dönt az Amerikai Egyesült Államok bírósága.

Anton Lloyd Junior H. az elfogásakor Forrás: police.hu

A 36 éves Anton Lloyd Junior H. ellen az Egyesült Királyság adott ki nemzetközi körözést, miután kirabolt egy nőt. Az eset 2019-ben egy londoni hotelben történt. Egy prostituáltat bántalmazott, és fojtogatott, majd elvette a pénzét. Az angolok évekig keresték, mire olyan információhoz jutottak, hogy a férfi Magyarországon tartózkodhat. Ekkor keresték fel az Egyesült Királyság társhatóságai a magyar nyomozókat, akik felkutatták a körözött bűnöző feltételezett budapesti tartózkodási helyéhez.

A Készenléti Rendőrség bevetési egységeivel közösen a VI. kerületben, az utcán fogták el 2022. július 22-én, majd őrizetbe vették. Kiadatásáról a magyar bíróság a későbbiekben dönt.