Italozás közben rabolta ki ismerősét egy férfi Mezőkeresztesen

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy mezőkeresztesi férfi együtt italozott az ismerősével, akiről tudta, hogy sok pénz van nála. Elhatározta, hogy megszerzi a pénzt, ezért megverte a részeg ismerősét is kirabolta.
Vágólapra másolva!

A férfi március végén italozott együtt az ismerősével egy mezőkeresztesi presszó előtt. Beszélgetés közben kiderült, hogy az ismerősnél sok pénz van. A férfi ekkor eldöntötte, hogy meg fogja szerezni a pénzt.

A támadó kétszer megrúgta az ismerőst, majd négyszer ököllel megütötte a fején, amitől az elesett. A férfi ekkor rátérdelt és elvette a 150 ezer forintját és a telefonját, majd elmenekült.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ügyészség rablás miatt emelt vádat a férfit ellen és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.