Veréssel és életveszélyes fenyegetéssel kényszerítette prostitúcióra barátnőjét egy kőbányai férfi

Vágólapra másolva!
Fegyházba kerülhet az a 27 éves férfi, akit Franciaországban, körözés alapján fogtak el a rendőrök, miután 2021-ben terrorban tartotta barátnőjét, hogy prostituáltként dolgozzon, majd az összes pénzét elvette.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi tavaly májusban Budapesten ismerkedett meg a 28 éves nővel, majd rövid időn belül együtt egy kőbányai lakásba költöztek.

A férfinak nem volt állandó keresete, ennek ellenére

elhitette a nővel, hogy majd eltartja őt, és rávette, hogy felmondjon a munkahelyén.

Valójában épp azt akarta elérni, hogy a nő tartsa el őt, azáltal, hogy prostitúcióra kényszeríti.

Miután a nő felmondott a munkahelyén, a férfi

közölte vele, hogy szexmunkát kell végeznie. Amikor a nő ellenkezni próbált, a férfi megverte, és azzal fenyegette, hogy megöli.

A nő ezután Budapesten, több helyszínen dolgozott prostitultként, általában a férfi felügyelete mellett. A szexuális szolgáltatás összegét is férfi határozta meg, amit ezután minden esetben el is vett a nőtől.

A nő többször is közölte, hogy abba akarja hagyni a munkát, mire a férfi újra meg újra megverte, és életveszélyesen megfenyegette, emellett rettegésben tartotta, ezért áldozata nem mert segítséget kérni, illetve elmenekülni. A férfi emellett kőbányai lakásán

rendszeresen drogfogyasztásra kényszerítette, és arra is, hogy akarata ellenére lefeküdjön vele.

Forrás: PoliceHungary / Youtube

A férfi 2021 júliusában Ausztriába vitte a nőt azért, hogy ott is dolgozzon prostituáltként, amire azonban már nem került sor. A nő a családjától kért segítséget, majd a rendőrséghez fordult. A férfi ekkor

Franciaországba menekült, elfogatóparancs alapján csaptak le rá a rendőrök.

A Fővárosi Főügyészség a büntetett előéletű 27 éves férfival szemben emberkereskedelem, és szexuális erőszak miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta vele szemben. A férfi letartóztatásban várja a tárgyalást.