Vágólapra másolva!
Bejegyzést tett közzé a Magyar Honvédség Tűzszerész És Hadihajós Ezrede a hivatalos Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A bejegyzésben az olvasható, hogy Jánossomorja mellett egy kukoricaföldön, mezőgazdasági munkák közben egy robbanóeszközt találtak.

Később a honvédség tűzszerészei átvizsgálták az érintett területet,

és két darab 76 mm-es szovjet páncéltörő gránát került elő nem kilőtt állapotban.

Emellett egy szintén szovjet 76 mm-es űrméret alatti páncéltörő gránátot is találtak.

Azt is írják, hogy Érdekesség, hogy emellett számos repeszdarabot, illetve rozsdás fémlemezeket ástak ki a földből a tűzszerészek. Azt gyanítják, hogy utóbbiak egy T-34-es szovjet harckocsi szétszakadt elemei lehettek, amit találat érhetett a második világháborúban zajló harcok során, hiszen a helyszínről elszállított 76 mm-es páncéltörő és űrméret alatti páncéltörő gránátokat ehhez a harcjárműhöz is rendszeresítették a szovjet erők.