Kidöntött egy a sorompót egy száguldó sofőr a 10-es főúton

Vágólapra másolva!
Pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás várhat arra a nőre, aki gyorshajtás közben kisodródott a kanyarban, és kidöntötte a vasúti sorompót, emiatt ő maga és utasa is megsérült, és mások életét is veszélybe sodorta.
Vágólapra másolva!

A nő egy éve a 10-es számú főúton, Süttő felől Neszmély irányába haladt, az első ülésen egy utast vitt magával. A sofőr egy sorompóval biztosított, balra ívelő kanyarban, avasúti átjáróba

50 helyett 70-80-nal ment, ami miatt lesodródott az úttestről, és a kocsi bal oldalával nekiütközött a sorompónak, amely kidőlt.

Forrás: Ügyészség

A baleset során a nő és utasa

könnyebb, zúzódásos, sérüléseket szenvedtek. A fénysorompó kidöntésével a sofőr mások életét, illetve testi épségét is veszélyeztette.

A nőt eltilthatják a vezetéstől, és pénzbüntetésre ítélhetik.