Szerszámnyéllel verte halálra munkását a pirtói tanyáján

Vágólapra másolva!
A férfi 2019 óta a pirtói tanyáján dolgoztatott egy munkást, akinek szállást és ételt adott. Részegen rendszeresen szidta, és többször meg is verte a nála jóval gyengébb férfi, ha úgy gondolta, hogy az a rosszul csinált meg valamit, vagy elszámolási vitájuk volt. Az utolsó verés olyan brutális volt, hogy a férfi belehalt.
Vágólapra másolva!

Októberében a tulajdonos részegen érkezett a tanyára, és a kazánházba ment, ahol a a munkása pont takarított. Vitatkozni kezdtek, mert a tulajdonos azt mondta, hogy a másik férfi meglopta.

A vita hevében

megragadta a torkát, kétszer ököllel arcon ütötte, amitől a férfi hasra esett.

Ezt kihasználva egy szerszámnyéllel hosszasan ütni kezdte.

Legalább 28-szor sújtott, és közben megtaposta és meg is rugdosta áldozatát. A megvert férfinak eltört az orra, és több bordája, amelyek átszúrták a tüdejét, és a helyszínen meghalt

A most is letartóztatásban lévő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádolják.

Fegyházbüntetésre azzal, hogy s

emmilyen körülmények között ne szabadulhasson a megítélt büntetésnél korábban.

Mivel a gyilkosságot felfüggesztett börtönbüntetése próbaideje alatt követte el, azt is indítványozták, hogy azt a büntetését is ülje le.