Egy 14 fős, telefonos, unokázós csalásokra specializálódott bandát fogtak el a rendőrök. A férfiak és nők a gyanú szerint kilenc megyében és Budapesten loptak meg idős embereket. Napokon belül vádat emelhetnek ellenük.

A külföldről irányított bandának a gyanú szerint 14 tagja van. Közülük ketten Angliából hívogattak fel magyarországi számokat, majd a hívásokat fogadók unokájának, gyermekének, keresztgyermekének adták ki magukat.Azt állították, hogy balesetük volt, bajban vannak, és azonnal pénzre van szükségük. Elmondták, hogy nem tudnak elmenni a pénzért, de egy megbízható barátjukat elküldik érte. Aki pénzt nem tudott adni, attól ékszereket kértek.

Az Angliából telefonálgató páros irányította azokat, akik itthon elmentek az idős emberekhez. A felhívott emberek között többen voltak, akik ráismertek a módszerre és nem hagyták magukat. Voltak azonban olyanok, akik odaadták a megtakarított pénzüket és ékszereiket.

Forrás: Police.hu

Békés megyében egy gyulai idős férfitől másfél millió forintot, Békésen egy 80 éves nőtől pénzt és ékszereket vittek el. Egy debreceni nő 3 millió 200 ezer forintot adott oda, egy szegedi nő pedig több mint egymilliót.

Forrás: Police.hu

A banda tagjaira 2020. február 17-én csaptak le, egy összehangolt akcióban. Hajnali 5 órakor Budapesten, Izsófalván és Makón fogtak el összesen hat férfit, aztán később további nyolc banda tagot is elkaptak.

Forrás: Police.hu

A nyomozás adatai szerint a 11 férfi és 3 nő kilenc megyében és Budapesten lopott meg idős embereket.

Napokon belül vádat emelhetnek ellenük.