A férfi gyakran kábítószerezett és ivott. Mivel munkája nem volt, rendszeresen fenyegette, és viselkedett agresszíven a saját anyjával, és öccsével, akiktől pénzt követelt. Ha nem kapott, elkezdte összetörni a székesfehérvári lakásukban a bútorokat, illetve azzal fenyegetőzött, hogy valakit le fog szúrni. Később az is került, hogy az öccsét rendszeresen verte, és megerőszakolta. 

A férfi a 2001-ben született öccsét, aki félt tőle, 2017-ben többször megerőszakolta. 2020-től arra is kényszerítette, hogy kiszolgálja őt , és helyette elvégezze a házimunkát, megalázta, és rendszeresen verte. Azzal is fenyegette öccsét, ha feljelentést tesz, akkor megöli.

A férfit a bíróság 14 fegyházra ítélte azzal, hogy semmilyen körülmények között nem szabadulhat korábban.Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a férfi és védője fellebbeztek.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés szükséges, mert a férfi hosszú időn keresztül, gátlástalanul, erkölcsileg mélyen elítélendő bűncselekményeket követett el legközelebbi hozzátartozói ellen.