Megkéseltek egy biztonsági őrt Vásárosnaményen

Vágólapra másolva!
Egy szórakozóhelyen veszett össze két társaság Vásárosnaményen, valaki kést vett elő - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást R. L. 26 éves nagykállói lakos ellen. A férfi barátaival szórakozott egy vendéglátóhelyen a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai üdülőövezetben augusztus 7-én éjjel. A szórakozóhelyen vitába keveredtek egy másik társasággal, emiatt a biztonsági szolgálat munkatársai kitessékelték őket, amit ugyancsak rossz néven vettek.

Újabb vita alakult ki, aminek hevében R. L. a nála lévő késsel az egyik 29 éves biztonsági őrt hasba szúrta,

aki 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Forrás: police.hu

Ezután az elkövető a helyszínről autóval elmenekült, de a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Bevetési Osztályának munkatársai húsz percen belül elfogták.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság nyomozói R. L.-t testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.