A háború kitörése óta a baloldali sajtó a konfliktusba történő beavatkozás lelkes szószólójaként, majd később az Oroszország-elleni szankciók legnagyobb híveként próbálta meg befolyásolni a magyar közvéleményt. Míg a magyar kormány árstopokkal védi meg a magyar embereket a háborús infláció következményeitől, addig a baloldali újságírók mindent megtesznek, hogy kisebbítsék ezen intézkedések hatásosságát – írja a Tűzfalcsoport.

Az alábbi friss példán keresztül pedig újból bepillantást nyerhetünk a baloldali médiumok működésébe – írja a Tűzfalcsoport –, amelyek amellett, hogy a hétköznapi emberek életének legapróbb döntéseibe is beleszólnának, a fakenews-gyártásban is élen járnak. A legutóbbi kormányinfón a Soros blogjától, a 444-től a Telexhez került Sarkadi Zsolt arról értekezett hosszasan, hogy a kormány miért nem kéri az embereket arra, hogy megváltoztassák fogyasztási szokásaikat, kezdjenek el spórolni, utazzanak kevesebbet.

Ezután az újságíró azt a kérdést szegezte Gulyás Gergelynek, hogy: miért nem ingyenes Magyarországon a benzin?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában kiemelte, hogy az emberek életére olyan nagymértékben van hatással a háborús infláció, hogy „ahol ettől meg lehet őket óvni, azt tegyük meg." Tehát a hatósági áras üzemanyag bevezetése és fenntartása egy jó intézkedés, hiszen ennek köszönhetően nem szabadítjuk rá az egyszeri fogyasztókra a magas piaci árakat.

Ezzel itt véget is érhetne a történet, ha a Telex pár napra rá ne jelentetett volna meg egy olyan cikket, amelyben azt sugallják, hogy Gulyás Gergely ingyen adná a benzint, pedig a Bolygó védelme érdekében a spórolásra kellene ösztönöznie az embereket.

„Gulyás ingyen is adná a benzint, pedig inkább az autózás visszaszorításán kellene ügyködnie" – áll a telexes cikk címében a félrevezető, Gulyás Gergelynek tulajdonított állítás.

Az alábbi videón (2:35 percnél) látható, hogy az ingyen benzin kérdését a Telex újságírója vetette fel és nem Gulyás Gergely javasolta azt. Sőt, félig viccesen reagált a felvetésre, megemlítette, hogy azokban az országokban ingyenes az üzemanyag, amelyek kőolajnagyhatalmak.

Az alábbi videó, és az azt követő cikk az egyik legjobb példa arra, hogy milyen elvtelen módszerekkel operál a baloldali média.

Ha már a szankciók és az áremelések iránt lelkesedő baloldali médiáról beszélünk, akkor érdemes megemlítenünk azt az esetet is, amikor az egyik 444-es újságíró arról beszélt az ATV-ben, hogy az Oroszország ellen bevezetett gazdasági intézkedések nekünk, magyaroknak is kell, hogy fájjanak. Meglepő módon akkor is az olajembargóról volt szó. A 444-es Vég Márton úgy fogalmazott, hogy „jelenleg olyan szankciót nem lehet bevezetni, amely nem fájna. Szerintem egy kicsit muszáj, hogy fájjon nekünk is. (...) Nyilván Európának fájni fog és Magyarországnak is fájni fog. Gazdasági visszaesést okoz, inflációt okoz és a GDP is visszább fog esni, de morálisan ezt tartom helyesnek!"

Ezek után szinte biztosra vehető, hogy ha a baloldal lenne kormányon, kiegészülve a csatlós médiagépezettel, akkor a jelenlegi válság már rég elsöpörte volna Magyarországot.