Az unokázós banda minden tagját elfogták - videó

vádemelés, unokázós, csalások, miatt, csalás
Vágólapra másolva!
Milliókkal vert át több idős embert is egy külföldről irányított bűnszervezet 4 tagja.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezet tagjai az Egyesült Királyságból szervezve csaltak ki pénzt nyugdíjasoktól azzal a módszerrel, hogy

telefonon közölték velük, hogy a családtagjuk balesetet okozott, amelyben megsérült, és anyagi kár is keletkezett. Hozzátették, hogy a hivatalos eljárás elkerülése érdekében küldjenek azonnal pénzt vagy ékszereket a családtagnak.

Ehhez segítségül beszerveztek egy 20 éves, Magyarországon élő férfit, aki 23 éves sógornőjét és egy másik férfit futárként vont be az ügybe, egy harmadik férfit pedig arra vett rá, hogy a csalás által megszerzett pénz egy részét utalja el külföldre.

Az angliai hívószámról jelentkező csalók a hívások alkalmával

végig szóval tartották az áldozatokat, amíg azok összekészítették a pénzt,

mert így nem volt lesély arra, hogy rájöjjenek az átverésre, és rögtön a helyszínre küldhették a pénzt vagy az ékszereket átvevő futárokat.

A csalók ezzel a módszerrel Kőbányán, Kistarcsán, Kiskunhalason és Pomázon, 70-es, 80-as éveikben járó embereket tévesztettek meg, és

összesen közel 7 milliót csaltak ki az áldozataiktól

amelyből a rendőröknek köszönhetően 3 millió forint megtérült.

A X. és XVII. Kerületi Ügyészség

3 emberrel szemben csalások, negyedik társuk ellen pénzmosás miatt emelt vádat. Az ügyészség javasolta, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfi futárt fegyházbüntetésre, míg a társait börtönre ítéljék, emellett pénzbüntetés kiszabását,

illetve azt is, hogy a bíróság az áldozatok kártérítési igényét is bírálja el.