Balogh Zsolt harcművész Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan támadtak rá feldühödött rotweilerek lovaglás közben Dunakeszi külterületén - írja a Blikk.

A harcművész lovaglás közben meglátott egy kutyasétáltatót, aki két rotweilert és egy németjuhászt sétáltatott póráz és szájkosár nélkül szabadon. Amint a kutyák észrevették őt és a lovát, 100-150 méterről azonnal nekirontottak. A gazda kiabált, de persze semmi köze nem volt ahhoz, hogy hasson a kutyákra bármilyen mértékben is. Látszott rajtuk, hogy teljesen begőzöltek. Hiába forogtunk a lóval, a két kutya bekerített, az egyik előlről akaszkodott a lovam szügyébe, a másik a lovam hátsó lábát kapta el. Nem csak oda-oda kapva, hanem belecsimpaszkodva. Ahogy a ló forgott, a kutyák mind négy lába a levegőben, és csak pörögtek. Ettől gerjedtek be még jobban. Egy pillanatra elengedtek, amikor azt hallottam, hogy a gazda azt üvölti: "menekülj". Látszott, hogy hiába jött közel egészen, a kutyák semmibe veszik, nem tud hatni rájuk

- olvasható Balogh Zsolt bejegyzésében. Hozzátette, hogy egy asztmás lóval volt, aki ettől a típusú stressztől nagyon hamar befulladt. Körülbelül 1,5 km-en keresztül egy nagy körben menekültek, a kutyák viszont kitartóan követték őket.

A mellett, hogy a ló majdnem megfulladt, több sebből vérzett, megúsztuk élve - tette hozzá, majd azt is közölte, hogy a kutyák gazdája vállalta a ló kezelési költségeit. 

Egyszerűen azt szeretném, hogy az esetemen keresztül jusson el minél több kutyatartó / sétáltató fejében odáig ez a gondolatkör, hogy amikor elengedi a kutyát bárhol, soha nem tudhatja, hogy mikor ki jelenik meg a távolban, amire a kutya fejében átkattan valami és átmegy egy kontrollálhatatlan támadó/gyilkológép üzemmódba. A póráz nélküli sétáltatás "csak" szabálysértés. A következmények viszont, amikor nyomorékká válik valaki vagy meghal, akkor hogyan magyarázod meg a családjának, hogy "eddig sosem csinált ilyet" a kis kedvenced. Hogyan számolsz el a lelkiismereteddel, hogy TE okoztad valakinek a halálát, főleg valaki gyerekének a halálát? - fejezte be hosszas bejegyzését a harcművész.