A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint tavaly megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét - írta honlapján a rendőrség.

Az ügy előzménye: F. Bálint tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját.

Halálos adag gyógyszer az italban 

Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a megszerezni kívánt lakásban barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután az asszony elvesztette az eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami így a halálát okozta. Az elsődleges adatok önkezű túladagolásra utaltak, és nem vetették fel bűncselekmény gyanúját, idén azonban a fővárosi életvédelmi nyomozók olyan információk birtokába jutottak, melyek alapján nyomozást indítottak.

Már szabadult volna a gyilkos a börtönből

A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények és további bizonyítékok alapján F. Bálintot idén augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltését követően szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Társát, a most 46 éves T. Mihályt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály segítségével Csepelen fogták el ugyanezen a napon.

Mindkét férfit nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.

Címlapi képünk illusztráció!