Kirángattak a taxiból, megütöttek, megrugdostak két embert egy kaposvári bárnál

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Négyen rátámadtak két emberre egy kaposvári vendéglátóhely előtt, miután a távozni készülő ismerőseiket kihúzták a taxiból. Csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség a támadókkal szemben. 
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint három testvér és még egy ember tavaly decemberben egy kaposvári bárban szórakozott. Két ismerősük is ott volt egy nagyobb társaságban. Az egyik támadó és az egyik áldozat haragudott egymásra egy korábbi ügy miatt. Amikor éjszaka az áldozat meghallotta, hogy ismerőse beszélni akar vele, úgy döntött, inkább elmegy azokkal, akikkel érkezett.

A férfi rokonokkal és barátokkal beült egy odarendelt taxiba, de a sofőr már nem tudott elindulni, mert a fivérek a kocsihoz léptek és a benne ülő két utast kirángatták.

Ütni-verni, rugdosni kezdték az áldozatokat.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy idő után csatlakozott hozzájuk a húguk és annak a barátja is. A támadásnak végül a helyszínre riasztott rendőrök vetettek véget. Az ügyészek Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratukban végrehajtandó és felfüggesztett börtönbüntetést, valamint közérdekű munkát indítványoztak a négy támadóval szemben a csoportosan elkövetett garázdaság miatt.