Vágólapra másolva!
Kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolja a Füzesabonyi Járási Ügyészség azt a 46 éves férfit, aki a kezdeti családias együttélés után rendszeresen bántotta a vele élő, nevelt lányait.
Vágólapra másolva!

A férfi 2015 januárjában házasodott össze a gyerekek anyjával, aki akkor egy hétéves, illetve egy négyéves kislányt vitt a házasságba. A Füzesabonyban élő párnak nemsokára született egy fia. A nevelőapa és a lányok között siokáig jó volt a viszony, az állandó munkahelyen dolgozó férfi megfelelően nevelte a kicsiket, 2020 őszére azonban megváltozott a helyzet. A férfi elmondása szerint amiatt, mert a nagyobbik, kamaszodó lány gyakran „hisztizett", és kifogásolható módon beszélt vele.

Ennek az lett a következménye, hogy 2021 tavaszáig a férfi heti rendszerességgel, többször megrángatta a lányt a karjánál és tenyérrel ráütött mindkét testvér kezére, arcára, tomporára. A hajukat is rendszeresen megcibálta.

A támadások után a gyerekek testén bőrpír alakult ki. A szakértők szerint a lányok egészséges értelmi és érzelmi fejlődését a nevelő apjuk agresszív viselkedése jelentősen veszélyeztette.

illusztráció

A gyámhatóság közigazgatási eljárás keretében mindhárom gyerek "védelembe vételéről" határozott, a bíróság pedig – egy korábbi peren kívüli eljárásban – megelőző távoltartást rendelt el, aminek értelmében a férfi köteles volt meghatározott ideig távoltartani magát mind a megfélemlített családtagjaitól, mind a közös otthonuktól.

A járási ügyészek két rendbeli kiskorú veszélyeztetésével, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolják a férfit, aki beismerte és megbánta, amit tett.

A vádiratban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetését és határozott idejű, gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól és tevékenységektől történő eltiltást indítványoztak a férfivel szemben.