Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt a Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki baltával és tapétavágó késsel hadonászott.

Egy részeg férfi augusztus 13-án, egy tatabányai dohányboltnál belekötött egy négyfős társaságba. Egy nőt megütött, aki a földre esett. Azzal fenyegette meg, hogy hozza a baltáját és levágja a fejét. A nő segítségére siető két férfit is a fejük levágásával fenyegette a támadó, aki a kocsijából kivett egy fejszét, hogy azzal ijesztgessen. Miközben a fejszével hadonászott, azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!".

Mivel nem sokkal ezután a férfi megint kiabálni kezdett, többen köré álltak. Ezúttal egy tapétavágó késsel vágott az egyik férfi nyaka felé, és közben azt kiabálta: „most meghalsz"! Mivel kiszemelt áldozata 

a nyaka elé tette a kezét, hogy védje magát, a kés a kezét vágta meg.

A támadó nyolc napon belül gyógyuló sebet ejtett, de akár súlyosabban is megsebesülhetett volna az áldozata.

Ezzel a baltával hadonászott a részeg férfi TatabányánForrás: Magyarország Ügyészsége

A megalapozott gyanú szerint a részeg férfinek nem ez volt az egyetlen erőszakos támadása. Július 27-én másokat is kiszemelt, ami miatt súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indult ellene eljárás. A férfi emiatt többszörös visszaesőnek minősül. Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében. A végzést az ügyész tudomásul vette, a támadó és védője viszont fellebbezett, így a döntés nem jogerős.