Bemutatjuk Szabó Bálintot, a baloldali botránypolitikust

Szabó Bálint
Most a gazdákat csaphatta be Szabó Bálint
Vágólapra másolva!
Országos gazdatüntetés, 1800 traktor a fővárosban, ezekkel az ígéretekkel buzdította Szabó Bálint arra az emberek, hogy vegyenek részt az augusztus 20-ra szervezett demonstrációján. Azonban hamar kiderült, hogy valami nem stimmel, hiszen egy traktor sem érkezett Budapestre és a tüntetésen is csupán pár száz ember vett részt.
Vágólapra másolva!

Szabó Bálint most azzal került a figyelem középpontjába, hogy országos gazdatüntetést szervezett, azonban erre nem érkeztek meg a beígért traktorok és a gazdák sem. Szabónak korábban is sok olyan megmozdulása volt, ami erősen megkérdőjelezhetővé teszi a szavahihetőségét.

Szabó már több helyen is politizált, volt az MSZP-ben, majd a DK-ban is megfordult. Idén februárban felmerült annak a gyanúja, hogy gazdákon akart nyerészkedni, hiszen Szabó cége, a Likvid Kontroll Kft. munkatársai állítólag arra próbálták rávenni a gazdákat, hogy tízszázalékos közvetítői jutalékot fizessenek a nekik járó agrártámogatások után.

Szabó Bálintról érdemes felidézni, hogy még szocialista politikusként kiderült, hogy pénzért toborzott új tagokat a pártba. 2004-ben miután kizárták az MSZP-ből állítása szerint többen megtámadták, megverték és megerőszakolták. Szabó szintén a figyelem középpontjába került 2021 elején, amikor azzal állt elő, hogy futni indult, ám két maszkos-kapucnis férfi elkábította, majd arra ébredt, hogy egy égő szalmabála van alatta, ő pedig a cipőfűzőjénél fogva van kikötve egy villanyoszlophoz.