Schobert Norbert: Ötvenszázalékos agykárosodás

Piros szín volt a sláger a Story gálán, Story Gála 2018
Rubint Réka és Schobert Norbert
Vágólapra másolva!
Schobert Norbert tavaly augusztus 26-án sztrókot kapott a szentendrei otthona előtt, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Schobert most a Blikknek mesélt arról, hogy az eltelt időszak alatt miben változtatta meg az életét.
Vágólapra másolva!

Az autóban azonban rendszeresen gyakoroltam, ha egyedül voltam, hangosan kimondtam a gondolataimat, magamban beszéltem. A mozgásom sem volt százszázalékos, a jobb oldalam kicsit lemaradt és béna volt, ez is egy év alatt múlt el, köszönhetően annak, hogy rendszeresen sportolok és annak, hogy a tükörben nézve próbáltam korrigálni a testtartásomat, a kezem mozgását" – mesélt a gyógyuláshoz vezető útról.

Rubint Réka és Schobert Norbert Fotó: Polyák Attila - Origo

Tíz éven belül már harmadszor nézett szembe a halállal: először a szíve, majd egy kórházi fertőzés miatt került életveszélybe. Azonban hiába fogadta meg a sztrók után, hogy kissé visszavesz a tempóból, a körülmények miatt úgy érzi, ezt most nem teheti meg.

"A sztrók után ugyan elhatároztam, hogy kevesebbet fogok dolgozni, de aztán beköszöntött a válság, és ez azt jelenti, hogy talán még többet kell dolgoznom, hogy életben tartsam a céget, meg tudjam tartani az alkalmazottainkat, a partnereinket. Ez volt a harmadik újjászületésem, de azt hiszem, valami oka van, hogy a Jóisten mindig visszadob, egy azonban biztos, hogy amikor visszatérek, mindig erősebb vagyok" – jelentette ki Schobert.