Gázolt és elhajtott egy nő Gödön

A dunakeszi rendőrök segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást egy 51 éves, gödi nő ellen, mert elgázolt egy biciklist és nem segített neki
Ezzel az autóval ütötték el a biciklist
Vágólapra másolva!
Elfogták és cserbenhagyás miatt kihallgatták azt az 51 éves nőt, aki elütött, majd sorsára hagyott egy biciklis férfit Gödön. 
Vágólapra másolva!

A sofőr a Szent István utcán a Rákóczi út irányába autózott augusztus 27-én délután, amikor egy kereszteződéshez érve nem vette észre az „Elsőbbségadás kötelező" táblát, és elütött egy biciklist. A nő kiszállt és

arrébb tette a megrongálódott biciklit, hogy szabaddá tegye az útját.

Aztán anélkül elhajtott, hogy segített volna az áldozatának, még mentőt sem hívott. A 45 éves, bonyhádi férfi végül mégis kórházba került.

Súlyos nyak, fej és térdsérülésekkel ápolták.

Forrás: Police.hu

A baleset helyszínén a nyomozók csak kevés információt tudtak összeszedni, de ez nem tartotta vissza őket: házról házra jártak, minden lehetséges szemtanút felkutattak, és kikérdeztek. Hamar rájöttek, kit kell keresniük.

Augusztus 29-én délelőtt épp érte indultak, amikor az asszony besétált a rendőrségre, és feladta magát.

Kihallgatása során beismerő vallomást tett. Azt már nem tudta megmagyarázni, miért nem segített. A dunakeszi rendőrök az 51 éves, gödi nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak eljárást - írja a Police.hu.