Sírva idézte fel kisfia tragédiáját Hopp Csilla a bíróságon

LL Junior kisfiának temetése, Fiumei úti temető 2019.09.06.
Vágólapra másolva!
A gyászoló anya időről-időre újra feleleveníti kisfia halálának pillanatait a bíróságon, mivel három éve nem született még meg az ítélet az ügyben. Bár legutóbb már a barátnőjét vádolták, Csilla máig magát tartja okolja Dávidka halála miatt - írta meg a Bors. Ma folyatódott a tárgyalás.
Vágólapra másolva!

L.L.Junior kisfia, Dávidka három évvel és egy nappal ezelőtt szenvedett halálos balesetet. Bár korábban az anyára terelődött a gyanú, a rendőrök megállapították, hogy nem Hopp Csilla a felelős a fia haláláért, hanem a barátnője, P. Carmen, akinek fognia kellett volna a kisfiú kezét. A nő ellen a Fővárosi Törvényszék vádat emelt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Carmen

lemondott a tárgyaláson való személyes részvételről, és mivel engedélyezték neki, a mai tárgyaláson elhagyhatta a termet.

Aztán a gyászoló anya beszélt, akinek minden egyes alkalommal fel kell idéznie a tragédia pillanatait a bíróságon. A kisfiú idén már az iskolát kezdené, hiszen három év eltelt a halála óta, de még mindig húzódik a tárgyalás.

LL Junior kisfiának temetése, Fiumei úti temető 2019.09.06. Fotó: Polyák Attila - Origo

Édesanyja ma is elmondta, hogy Dávid jobb kezében egy péksüteményt tartott, amelyet Csilla eltett, adott neki üdítőt, és aztán visszafordult a gyerekhez.

Csak egy pillanatra engedte el a kezét, de ez elég volt ahhoz, hogy megtörténjen a végzetes tragédia.

A kisfiú ki akart szaladni az útra, de Carmen előbb visszahúzta, ekkor került a gyerek Csilla és Carmen közé. Csilla sírva idézte fel, hogy ezután tovább fogta kisfia kezét, de Dávid kicsavarta az övét és megkerülte őket, majd kiszaladt a halálba.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Csilla zokogva mondta, hogy, hogy nem Carment okolja, csakis magát tartja hibásnak azért, hogy a szerencsétlenség bekövetkezett és hozzátette, hogy Dávidka azelőtt mindig nagyon szófogadó, szabálykövető gyerek volt, aki

ismerte a közlekedési lámpákat. Tudta, hogy ha pirosat mutatnak, nem szabad menni.

Ahogyan korábban megírtuk, 2019. augusztus 31-én Hopp Csilla a közös gyerekeikkel és a nő egyik barátnőjével egy nyárbúcsúztató rendezvényre tartott Zuglóban. Ekkor történt a tragédia. Az egyik kereszteződésnél

a 3 éves Dávidka kiszaladt az útra, ahol egy autós halálra gázolta.

A kisfiú teste több métert repült, A mentők gyorsan odaértek, de az életét már nem lehetett megmenteni.

Több csontja is eltört. A helyszínen belehalt a sérüléseibe.