Mindenkit megvertek, akik az útjukba kerültek

Pénz forint magyar
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Fegyházbüntetés várhat egy 21, és egy 22 éves férfira, mert tavaly júliusban Miskolcon, egy hétvégi házas lakóövezetben válogatás nélkül mindenkit megvertek és kiraboltak, aki az útjukba került, köztük idős embereket, és kisgyerekeket is.
Vágólapra másolva!

A két férfi 2021 júliusában Miskolcon, egy hétvégi házas, külterületi lakóövezetében megszólítottak egy buszmegállóban várakozó, idős férfit, és pénzt követeltek tőle. Amikor kiszemelt áldozatuk közölte, hogy nincs nála pénz,

az egyik fiatal ököllel megütötte.

A férfi összerogyott. Támadói levették róla a hátizsákját, átkutatták a ruháit és 80 ezer forintot elvettek tőle, bónuszként pedig hátizsákját is magukkal vitték. A megtámadott áldozat súlyos felkarcsontficam sérülést szenvedett.

2021 augusztusában egy másik idős férfit szemeltek ki maguknak. Őt is földre rántották, és közel 8 ezer forintot, és kisebb értékeket vettek el tőle. Másnap egy nőt támadtak meg, akit egyikük hátba vágott, így kihúzták a kezéből a táskáját, amiben 13 ezer forint, egyéb értékek és személyi iratok voltak. A nő történteket megosztotta az egyik férfi ismerősével, aki

számon akarta kérni a támadókat, de azok őt sem kímélték. Miután földre lökték, megrugdosták, és elvették az övtáskáját benne 2200 forinttal,

és személyes irataival együtt. A férfi súlyos, arccsonttöréssel járó sérülést szenvedett.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Még aznap este két kisfiút és egy férfit is megállítottak, majd a falhoz szorították őket, és követelték a náluk lévő értékeket.

Az egyik gyereket ököllel megütötték, a felnőtt férfit vállon rúgták, eredménytelenül, tőlük ugyanis semmit nem tudtak elvinni.

Az áldozatok könnyebb sérüléseket megúszták az esetet. Az ügyészek a letartóztatás alatt álló, büntetett előéletű férfiakkal szemben súlyos testi sértés, rablás és rablási kísérlet miatt emeltek vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolták számukra.