Vágólapra másolva!
Hamar beigazolódott az a sajtóértesülés, mely szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök árnyékkormány alakítására készül felesége, Dobrev Klára vezetésével. Deák Dániel, a XXI. Század intézet elemzője az Origónak úgy fogalmazott: az, hogy Gyurcsány Ferenc DK-s politikusokból rakná össze árnyékkormányát, azt is üzeni: nem akar már a balliberálisokkal egyezkedni.
Vágólapra másolva!

A bukott miniszterelnök már hónapok óta készült az árnyékkormány felállítására, ezt bizonyítják az elmúlt időszak Facebook-posztjai is, melyekben nem titkolta: készülnek valamire.

„Gyurcsány Ferenc ezzel azt üzeni, hogy – szerinte – készen áll a kormányzásra" – reagált az Origo megkeresésére a témában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. Mint felidézte, a DK-elnök néhány héttel ezelőtt közösségi oldalán közzétett egy fotót, amelyen azok szerepeltek – jól kikövetkeztethetően –, akikkel közösen szeretne kormányozni: például Dobrev Klára, Kálmán Olga és Gy. Németh Erzsébet is.

Árnyékkormány-szelfi: Kálmán Olga, Gyurcsányné és Gy. Németh Erzsébet Forrás: Facebook

„DK-s politikusokból állna össze Gyurcsány Ferenc árnyékkormánya, ami azt is jelzi, hogy ő valóban a baloldal vezetőjeként tekint magára, és nem akar már egyezkedni a többi balliberális párttal, nem akar közös árnyékkormányt sem"

– mondta Deák Dániel, aki szerint mindez egyébként „meglehetősen hiteltelen próbálkozás", hiszen Gyurcsány Ferenc minden felmérés szerint az egyik legelutasítottabb politikus Magyarországon.

Gyurcsány üzenete balra: Én vagyok a főnök!

Az elemző felidézte a baloldal történelmi vereségét hozó legutóbbi országos választást, amely után

nincs legitimitása annak, hogy Gyurcsány Ferenc árnyékkormányt hozzon létre:

„Sem a választói, sem a demokratikus felhatalmazása nincsen meg ehhez. Gyurcsány Ferenc most inkább a többi baloldali pártnak üzent, egyértelművé téve, hogy a DK diktálja a tempót."

Deák Dániel úgy véli, Gyurcsány Ferenc tisztában van a saját népszerűtlenségével, és ezért igyekszik mindig valaki mást az előtérbe tolni maga helyett. „Ez a 'valaki más' volt már Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, vagy amikor a DK-ról van szó – mint például most, az árnyékkormány felállítása esetében –, akkor Gyurcsány felesége. Abban reménykedik, hogy a felesége népszerűbb lesz nála, a plakátokon is ő szerepel mint a DK arca. Eközben mindenki tudja, aki figyelemmel kíséri a DK és a balliberális oldal tevékenységét, hogy

a valódi főnök, a valódi döntéshozó nem más, mint Gyurcsány Ferenc.”

Gyurcsány Ferenc és kampányarca: a feleség Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az árnyékkormány Deák Dániel szerint azt is mutatja: a Fidesznek a jelenlegi politikai palettán csak egy „alternatívája" van: a Gyurcsány-vezette szankciópárti baloldal.

Magyarország ellen dolgoznak Gyurcsány brüsszeli pártolói

Márki-Zay Péter, a baloldal vesztes miniszterelnök-jelöltje egy nyilatkozatában lebuktatta magát és a baloldalt: szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a magyarországi balliberális oldal milliárdos nagyságrendben kap pénzt az Amerikai Egyesült Államokból. Deák Dániel hozzátette: az európai parlamenti viták is azt jelezték és jelzik jelenleg is, hogy azon a színtéren is nagyon komoly politikai erők dolgoznak Gyurcsányék hatalomba való visszasegítésén. „Egy, a nemzetközi globális baloldal által működtetett,

nagyon komoly hálózat áll a magyarországi balliberálisok és így Gyurcsány Ferenc mögött is. A céljuk az, hogy megbuktassák Orbán Viktort, és ennek érdekében minden eszközt bevetnek – az Európai Parlamentben látott-hallott múlt heti történések is ugyanezt támasztják alá."

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője is azért lobbizik Brüsszelben, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Céljuk azonban – szögezte le az elemző az Origo felvetésére – a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint sem reális. „Ha a Fidesz támogatottsága a felére esne vissza, akkor sem lenne komoly esélye a balliberális oldalnak a hatalomba való visszakerülésre. Ráadásul a mostani, Európában jelenlévő gazdasági válsághelyzetet Gyurcsány Ferenc és a magyarországi baloldal szövetségesei idéztek elő az elképesztően felelőtlen szankciós politikával.

Orbán Viktor kezdettől arra figyelmeztet, hogy ez a szankciós politika nagyon súlyos károkat fog okozni Európának és az európai gazdaságnak. Ma már bizonyossá vált, hogy ez tényleg így van.

Nem valószínű, hogy a választók egy olyan politikai erőre adnák a voksukat, amelynek szövetségesei Magyarország megbüntetésén dolgoznak és azon, hogy a szankciók minél erőteljesebbek legyenek – még többet ártva a magyar gazdaságnak.

Gyurcsány terve nyílt támadás a választói akarat ellen

Deák Dániel Facebook-posztban is reagált a Gyurcsány-féle DK-s árnyékkormány felállításának hírére. Azt írta: az „Gyurcsány részéről egy nyílt támadás a választói akarat ellen". Bejegyzésében megerősítette az Origónak mondottakat:

Gyurcsány és csapata nem fogadja el a választói akaratot, „ezekben a nehéz időkben, amikor a baloldali szankciók romba döntik Európa gazdaságát, Gyurcsányék nem a magyarok érdekeit tartják szem előtt,

hanem ismét egy dolog foglalkoztatja őket: hogyan szerezzenek hatalmat". Az árnyékkormány üzenete az elemző szerint világos kell legyen minden magyar számára: „a nemzetközi és hazai baloldal a nemzeti kormányt egy újabb Gyurcsány-kormánnyal váltaná".

A magyarok továbbra sem kérnek a Gyurcsány-kormányból

A magyarok megtapasztalták már milyen az, amikor Gyurcsány Ferenc kormányoz – olvasható a Fidesz közleményében, amelyet a Gyurcsány-féle árnyékkormány felállítására reagálva adtak ki.

A kormánypárt felidézi:

a baloldal volt az, amely a csőd szélére sodorta az országot.

„Elvették a 13. havi nyugdíjat, valamint egyhavi bért a pedagógusoktól és az egészségügyi dolgozóktól, az egekbe emelték az áram és a gáz árát, elvették a családtámogatásokat, több ezer embert tettek az utcára, sőt a nehéz időkben segítség helyett plusz terhet raktak a magyar vállalkozások és családok vállára" – olvasható a közleményben, amely kitér arra is: az áprilisi választáson az emberek elsöprő többsége negyedszer mondott nemet a Gyurcsány-korszakra,

„ideje lenne, hogy a baloldal elfogadja a választók akaratát."