Droghálózatot számoltak fel a rendőrök Budapesten

Vágólapra másolva!
Négy drogdíler kereskedelmi láncban, egymás között adtak-vették a kábítószert, amit végül eladtak a fogyasztóknak. A rendőrök két nap alatt elfogták a banda négy tagját.
Vágólapra másolva!

A banda tagjai 2019 tavaszától árultak Budapesten marihuánát, ecstasyt és kokaint. A négy férfi többlépcsős üzleti kapcsolatban állt egymással.

Az egyik 26 éves férfi ismeretlen helyről rendszeresen, nagy tételben szerezte be a kábítószereket.

Ezeket a budaörsi otthonában tartotta, onnan árulta tovább a vevőinek, valamint a viszonteladó, szintén 26 éves dílernek. Alkalmanként legalább 500 grammos tételekben adta el a marihuánát. Az elfogásukig, 2020 májusáig legalább 544 darab ecstasy tablettát adott el neki.

A viszonteladó díler a XXII. kerületi otthonában tárolta és aprította a marihuánát, porciózta majd ő is eladta. A marihuána egy részét a kisebb tételekben vásárló vevőinek adta el, a másik részét pedig a harmadik dílernek.

A harmadik díler, a bolgár társával együtt közösen árulták a kábítószert.

Közösen béreltek egy lakást a VI. kerületben, ott árultak a marihuánát, kokaint és az ecstasyt.

Az interneten, angolul is hirdették magukat, ami miatt sok turista vett tőlük kábítószert. Egy alkalmazáson keresztül egyeztettek a vevőikkel, többek között az átadás helyéről.

Forrás: Police.hu

A rendőrök 2020 május 28-án és 29-én elfogták a négy férfit. A dílerek otthonaiban több száz gramm marihuánát, valamint több száz darab ecstasyt és kokaint foglaltak le.

Az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a férfiak ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket fegyházbüntetésre.