Helyreigazítás: valótlanságokat híreszteltünk a kispesti halálos balesetben elhunyt kislányról és édesapjáról
A Bors alapján írt cikkünkkel kapcsolatoban a kövtkező helyreigazítást közöljük:
A 2022. szeptember 22. napján megjelent „Kispesti kamiongázolás: összeomlott az
édesanya, amikor meglátta kislánya táskáját az út szélén" című cikkünkben valótlanul
híreszteltük, hogy néhai Rozsár Réka Bettina és néhai Rozsár József István egy közeli
kocsmában voltak, onnan mentek hazafelé, mikor a tragédia történt, továbbá valótlanul
híreszteltük, hogy nem a kijelölt gyalogátjárón keltek volna át.
Mint azt megírtuk, egy apát és hét éves kislányát gázolta tegnap délután halálra egy kamion Kispesten. A Bors most új, megrázó részteleteket közölt a tragédiáról.
A baleset szerda délután négy óra körül történt, egy kamion elgázolt egy 40 éves apát és 7 éves lányát, akik a helyszínen meghaltak.
Egy szemtanú a Borsnak elárulta, hogy az édesanya nem sokkal később ért a helyszínre. Először csak kislánya táskáját látta meg a földön, arról ismerte fel, hogy az áldozat vélhetően az ő gyermeke.

Sírt, zokogott, teljesen összeomlott. Sosem hallottam még ilyen vérfagyasztó sikoltást. Úgy tudom, nem sokkal később orvosi segítséget is kellett hívni hozzá - mondta a Borsnak a szemtanú. A lap úgy tudja, apa és lánya egy közeli kocsmában voltak, onnan mentek hazafelé, és éppen nem a kijelölt gyalogátjárón keltek volna át, mikor a tragédia történt.