Egy háromfős embercsempész banda két tagját fogták el a rendőrök, akik 10 migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat. A harmadik társukat már korábban elfogták.

Az embercsempészek szeptember 13-án délután, Bajára mentek egy tanyára három autóval, amik közül az egyik „előfutó" volt. Ott felvettek 10 migránst, akiket az M5-ös autópályán keresztül akartak Nyugat-Európába csempészni. 

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik autó sofőrje látta a rendőri igazoltatást, ezért letért az autópályáról 6 migránssal az autójában. Őt Kerekegyházánál állították meg.

A most elfogott férfiak egyike szervezte be a két társát, és az ő feladata volt „előfutóként" a csempészés biztosítása. Az ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat a két férfi ellen, és javasolta a letartóztatásukat.