Golyóstollal akartak megölni egy beteget az egyik budapesti kórházban

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza a Fővárosi Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki tavaly májusban, egy budapesti kórház kórtermében műanyag golyóstollal támadt rá az egyik betegtársára.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi egészségi állapota miatt már a támadás előtt évekig folyamatos gyógyszerkezelésre szorult, de akkor már egy ideje nem szedte a gyógyszereit. A szakértők szerint emiatt történhetett az,

hogy egyre erőszakosabbá, agresszívebbé vált.

2021. május 8-án már annyira eldurvult a helyzet, hogy a rokonai kihívták a rendőrséget és a mentőket is. A férfi az egyik budapesti kórházba került - derül ki a Fővárosi Főügyészség Origónak küldött közleményéből.

Forrás: Origo

Másnap hajnalban, minden előzmény nélkül leszállt az ágyáról és átsétál az egyik hozzá közel lévő kórterembe, ahol egy éjjeliszekrényből kivett egy műanyag golyóstollat. Odalépett egy beteg ágyához.

Miután halálosan megfenyegette,

kis-, illetve közepes erővel, többször arcon és nyakon szúrta a tollal.

A beteg felült és próbálta védeni magát, a két kezét az arca elé emelte. A támadó abbahagyta a szúrkálást.

Feltérdelt a nő mögé az ágyra, és a nyakát hátulról megragadva, fojtogatni kezdte.

A nő és vele egy szobában fekvő másik beteg is segítségért kiáltott. Hamar odaértek a betegápolók és leállították a férfit. A megtámadott nő könnyebb, felületi jellegű hámsérüléseket szenvedett, mivel támadás ereje és az ehhez használt műanyag golyóstoll egyedi sajátosságai miatt egyaránt alkalmatlan volt arra, hogy a halálát okozza.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben "emberölés - alkalmatlan eszközzel és módon - elkövetett kísérlete" miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A törvény szerint a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el. Az ügyben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a beteg a támadáskor is kóros elmeállapotban volt, így nem büntethető. Erre figyelemmel, az ügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék a férfit mentse fel és rendelje el a kényszergyógykezelését. A támadó egyébként most is előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.