Harminchét vájár - 33 magyar és 4 lengyel bányász - halt meg Magyarország legsúlyosabb bányaszerencsétlenségében a márkushegyi bányában, ahol 1983. június 22-én sújtólégrobbanás történt. Arról, hogy miért történt a robbanás, még mindig más-más magyarázatok keringenek, akkoriban ugyanis a szocialista sajtó nem adott pontos magyarázatot a tragédia okára. Leginkább arról szóltak a hírek, hogy a mentés példaértékű volt, és a bányaüzem hamarosan újra indul, így a bányászok annyi szenet termelnek majd, amennyi a tervben szerepel. 

A robbanás

A márkushegyi bányaüzemet 1976-ban kezdték építeni, a kitermelés 1981 áprilisában kezdődött. A bánya korszerű technológiával készült, de több hónappal korábban végeztek a megépítésével. Már akkor kétségek merültek fel, hogy a rohamtempó miatt hibázhattak-e a bánya építői – voltak-e olyan szakaszok, amelyeket nem kellő odafigyeléssel építettek.
1983. június 21-én - a tragédia előtt egy nappal - hatalmas eső zúdult Oroszlányra és környékére. Másnap, június 22-én hajnali kettő órakor a bánya áramellátását le kellett kapcsolni. Ezáltal természetesen a szellőzés is szünetelt. Az üzem alapvetően alacsony kockázatú besorolást kapott, így nem kellett azonnal kiüríteni. A bányászok még három órán át lent maradhattak, viszont csak olyan helyen dolgoztak, ahol volt természetes légmozgás.
Hajnali négy óra után néhány perccel kapcsolták vissza az áramot. Egyes források szerint ekkor keletkezhetett egy szikra, ami miatt berobbant a felhalmozódott metán. Más források szerint viszont emberi mulasztás történt: egy robbantómester robbantást hajtott végre és ez okozta a katasztrófát.

Oroszlány, 1983. június 22. Megtört bányászok ülnek a Oroszlányi Szénbányák Vállalat márkushegyi bányaüzeme Észak I-es bányamező 1. számú telepének előterében, ahol súlyos bányaszerencsétlenség történt. 36 bányász életét vesztette, 1 életveszélyes, 5 súlyos és 12 könnyebb sérültet kórházba szállítottakForrás: MTI/Jusztin Tibor

A szocialista sajtó általában óvatosan kezelte a szerencsétlenségeket, de a márkushegyi sújtólégrobbanás mégis jelentős visszhangot kapott.
Márkushegy címmel közölt egy rövid cikket a címoldalon a Délmagyarország másnapi száma. Azt írták:
A hír belénk hasít, szomorú. Márkushegy szénbányájában tegnap hajnalban robbanás történt. 36-an életüket vesztették. Bányászok ... A homályos mélybe mennek napról napra, a veszélyt ismerik, de nem félik. Oroszlányban járva e sorok írójának mondotta a munka, után a bányaliftből a napfényre, a szabad levegőre lépő öreg vájár: „Tudjuk, mit rejt a mély, a természet erői olykor megfékezhetetlenek. Na persze, tartunk ettől. Ám aki fél, ne jöjjön a bányába." Ő nem félt, bár volt már bányásztársai temetésén. (...) A bányamentők — érkezett a hír — gyorsan a szerencsétlenül jártak segítségére siettek. Vitték a fölszínre az élőket, a korosabbat, a fiatalt. S milyen a bányászbecsület: a beszélni tudó sérült koros és ifjú azon erősködött, hogy a társát vigyék, a társát."A sújtólégrobbanásban a helyszínen 36-an haltak meg, egy vájár életéért a kórházban küzdöttek, de nem sikerült megmenteni. A 33 magyar és a 4 lengyel áldozat közül a legfiatalabb bányász 21 éves volt, a legidősebb pedig 50 éves.

Oroszlány, 1983. június 25. Fölravatalozott koporsók sora mellett egyenruhás bányászok állnak díszőséget a márkushegyi bányaszerencsétlenségben elhunytak temetésénForrás: MTI/Wéber Lajos

A tragédia okainak kivizsgálása azonnal megindult, az erre felállt bizottságot Kapolyi László akkor iparügyi államtitkár vezette. A Népszabadság így írt a mentésről:
Fekete zászló leng az Oroszlányi Szénbányák épületeinek homlokzatán. (...) A robbanás után az Oroszlányi Szénbányák szolgálatot teljesítő 38 bányamentője azonnal a helyszínre sietett, megkezdte a mentést. Nem sokkal később a tatabányai bányamentők is felöltötték a mentőkészülékeket, és csatlakoztak hozzájuk a nem veszélyeztetett helyen levő márkushegyi bányászok is. (...) A bányamentők reggel nyolc órakor felszínre hozták halott és sebesült társaikat. A sebesülteket a tatabányai, a tatai, a komáromi és budapesti kórházakba szállították."A kormánybizottság vizsgálatáról június 29-én jelentek meg az első hírek, amelyek elsősorban arról szóltak, hogy a jövőben szigorítanak a bányabiztonsági és munkavédelmi előírásokon. Azt is leírták, hogy meghallgatták a robbanáskor a bányában tartózkodó bányászokat, mindenki elmondta, mit tapasztalt a baleset előtt.

De valójában nem közölték egyik cikkben sem, hogy mi okozta a sújtólégrobbanást. Arról viszont többször beszámoltak, hogy mikor nyit meg újra a bánya, és mikor kezdődik meg a termelés.
Mivel a helyiek nem tudták meg, hogy miért történt a robbanás, különböző elképzelések, magyarázatok terjedtek a településen.
Kapolyi László délután nyilatkozott, amelyben azt mondta: a tragédiát robbanás, benzinlámpa vagy elektromos hiba okozhatta - amely összefüggésben lehetett a korábbi áramszünettel.

Oroszlány, 1983. június 22. A tatabányai bányamentők az ellenőrző és feltáró mentés után elhagyják a kast az Oroszlányi Szénbányák Vállalat márkushegyi bányaüzeme Észak I-es bányamező 1. számú telepén. Előzőleg robbanás történtForrás: MTI/Jusztin Tibor

Apák, férjek, fiúk mentek el örökre

Németh Tibor, a katasztrófa legfiatalabb túlélője - aki akkor 19 éves volt – a Napi Történelmi Forrás szerint így emlékezett vissza:
Semmiféle előjelre nem emlékszem. Azt tanítják, hogy ha porfelhőt látunk felénk közeledni, vegyük fel a maszkot, és kapcsoljuk be a szűrőt tartalmazó önmentő készüléket, mert bármi lehet a levegőben. De ilyen se történt. A robbanás ereje letaglózott, s csak a kórházban tértem magamhoz. Ez azért érdekes, mert mások beszámolói szerint a saját lábamon jutottam el a kasig, majd azzal a felszínre. Valószínűleg annyi szén-monoxid került a szervezetembe, hogy semmit sem fogtam fel a történtekből. A tatabányai kórház főorvosnője azt mondta, azért éltem túl a történteket, mert nem dohányzom. Ugyanis dohányosként eleve nagyobb mennyiségű szén-monoxid lett volna a véremben, s a robbanást követően annyi került bele, hogy így is élet-halál között voltam."A vájár szerint a tragédia okait eltussolták, ugyanis az erőltetett termelés miatt mindenképp emberi mulasztásnak kellett történnie.
"Szerintem eltussolták a tragédia igazi okait. Gyakorlatilag ráfogták az egészet az egyik elhunyt robbantómesterre. Mivel az áramszünet alatt nem lehet robbantani, azt mondták, hogy ő mégis robbantott, a metán pedig berobbant. Ezzel ellentétesek voltak azok az információk, amelyek szerint a megtalált gyutacsokat megvizsgálták, s a szakvélemény szerint nem a robbantógép elektromos áramától robbantak be a gyutacsok, hanem a sújtólégrobbanás indította be a gyutacsokat. Ez volt a szóbeszéd, de a szocializmusban nem lehetett róla beszélni."

Oroszlány, 1983. június 25. Síró kisfiút ölel magához egy egyenruhás bányász a márkushegyi bányaszerencsétlenség áldozatainak temetésénForrás: MTI/Wéber Lajos

Az oroszlanymost.hu két éve közölt egy cikket, amelyben egy helyi férfi emlékeit írták meg.
"Jómagam – alig húsz felett voltam – valamikor délelőtt, vagy dél felé mentem a Pusztavám végénél (nem messze a bánya főbejáratától) lévő buszmegállóba, Mórra indultam. Akkor már terjedtek a hírek, hogy valami nagy baj történt.
Óriási tömeg volt ott, egymásnak adták tovább az emberek a híreket, értesüléseket...
Az öcsém is a bányában dolgozott (a gondviselésnek köszönhetően azon az éjszakán valamiért nem volt benn...).
Családok mentek tönkre, apák, férjek, fiúk mentek el örökre...
Volt, akit személyesen ismertem közülük, és volt olyan, akinek a felesége a szíve alatt hordta közös gyermeküket, aki soha nem láthatta meg édesapját..."

Oroszlány, 1983. június 22. A bányamentők hordágyon viszik az egyik áldozatot, az Oroszlányi Szénbányák Vállalat márkushegyi bányaüzeme Észak I-es bányamező 1. számú telepén történt robbanást követőenForrás: MTI/Jusztin Tibor

A Budapest című folyóiratban megjelent Utolsó szerencsét! című cikk írója a mentésnél jelen volt – azt írta le, hogyan próbálták megtudni, hogy mi okozta a robbanást.
Ahányan vagyunk, annyifélére gondolunk. És persze, szeretne mindenki okosabb, tájékozottabb lenni a másiknál. Információ azonban, legalábbis amíg a kormánybizottság fel nem jön, nincs. Partizánkodunk. Ki-ki leszólít tekintélyes küllemű, kialvatlan férfiakat: mondanák csak el neki, mi is történt valójában. A válasz többnyire tehetetlenül széttárt kar, s vadászhatunk újabb riportalanyokra. A főmérnök akárha két hete nem aludt volna, suttogva mondja: „Az áramszünet összefüggésben van a balesettel. Ha folyamatos lett volna az elszívás... De velem nem beszéltetek!" Az igazgató egyre csak a bányát dicséri, meg hogy eddig milyen jól ment minden. Mikor telefonhoz hívják a másik szobába, valaki folytatja: „a bányában nem is esett kár, az kiállta a próbát. Pedig a robbanás akkora volt, hogy odébb dobott több tonnás berendezéseket, kitépte a vezetékeket, a légajtókat."A cikkíró azt is megemlítette, hogy a jelentésekbe, dokumentációba nem tekinthetett bele, és a fontosabb telefonbeszélgetések alatt is kiküldték "sétálni".Egy későbbi sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a vizsgálóbizottság rekonstruálta az eseményeket, vagyis lementek a vájatba és lekapcsolták az áramot.
Azt tapasztalták, hogy fél óra elteltével öt százalék fölé emelkedett a metántartalom. Ez igen magas érték."A cikk ugyanakkor elismeréssel említi a kifogástalan munkát végző bányamentőket és azokat a túlélőket is, akik kimentésük után azonnal siettek volna vissza, hogy kihozzák még bent lévő társaikat.
Laczó Béla, a katasztrófa egyik túlélője így emlékezett vissza a robbanásra:
"(...) A 112-es frontra mentünk, a csapatvezetőnk mondta, hogy ki mit csináljon. Nekiláttunk fúrni, aztán robbantani. Mikor megvolt, elkezdtünk kirakodni. Már be is ácsoltunk, mikor leálltak a ventilátorok. Az aknászunk megmérte a metánt, s mondta a villanyszerelőnek, hogy csak akkor kapcsoljon vissza, ha ő szól. Aztán beszélt a diszpécserrel, akitől megtudta, hogy nagy vihar van kint, és csak akkor lesz áram, ha a központi elektromosok kijönnek. Ekkor döntött úgy az aknász, hogy hagyjuk el a munkahelyet. Kimentünk a légvágatba, ott kezdtük bepakolni a szerszámokat a ládákba, amikor bekövetkezett a robbanás. Röpültem néhány métert, rázuhantam a kollégám combjára. Ez volt a szerencsém, hogy nem valami vasra. Sújtólég! — kiabálta a munkatársam. Menjünk kifelé! Semmit se láttam, szemem, szám tele lett szénporral. A többiek szanaszét szóródtak, azt se tudtam, élnek-e vagy meghaltak. Egyszer csak az egyik lengyel megfogta a karomat, s ő is mondta: kifele, kifele. Aztán az aknász hangját hallottam: Mindenki vegye fel az önmentő készülékét! Szerencsére volt a levegőben oxigén, különben hiába van az ember száján a csutora. Botorkáltam a sötétben, ahogy tudtam, közben a lengyel is lemaradt rólam. Az volt a szerencsém, hogy a kulacsomban kotyogott egy kevés víz, azzal kiöblíthettem a számból a port. Arra is emlékszem, hogy amikor a robbanás helyére érkeztem - amit abból gondoltam, hogy hirtelen lehetett vagy 40—50 fok -, többen levették a készüléket és eldobták. A mi csapatunkból is ott halt meg egy ember, hallottam a hangját: Levegőt, levegőt! Mély, lassú hangja volt. Ötvenéves múlt, a fronton arról beszélt, mit fog csinálni, ha nyugdíjba megy majd. Hirtelen lettem rosszul, leültem a földre. De mintha álmodtam volna az egészet, a családomra gondoltam, félrebeszéltem. Sose hittem, hogy szén-monoxiddal eltelve tud gondolkodni az ember, csak éppen mást mond. Furcsa, de valahogy jó érzés volt. Arra eszméltem, hogy ketten megragadnak és húznak kifelé. Mehettünk olyan húsz métert, mikor éreztem a friss levegőt."

Egy másik, név nélkül nyilatkozó vájár a hibás munkaszervezést és a tervgazdálkodást tette felelőssé. Hivatalos, részletes tájékoztatást viszont nem kaptak a bányászok - ez a szocialista rendszerben megszokott volt, hogy a vizsgálatokat elkenték, nem beszéltek ezekről.
A bányászok temetéséről filmfelvétel is készült.

A Pest megyei hírlap 1983. július 5-én azt közölte, hogy megkezdték a széntermelést a márkushegyi aknában, miközben nagy erővel dolgoznak a sújtólégrobbanás következtében megsérült bányarész helyreállításán.
A Dolgozók Lapja egy évvel később elképesztő cikket közölt. Arról számoltak be, hogy bár a katasztrófa miatt veszélybe került a terv teljesítése, de végül átcsoportosításokkal sikerült hozni az előírt számokat.
A Márkushegyi bánya végül 2016-ban zárt be, de a kitermelést két évvel korábban leállították.

 

Forrás:

Napi Történelmi Forrás: https://ntf.hu/index.php/2017/07/13/banyakatasztrofa_markushegyen/

Délmagyarország, 1983. június 23. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_1983_06/?query=M%C3%A1rkushegy%201983%20robban%C3%A1s%20b%C3%A1nya&pg=168&layout=s

Pest megyei hírlap, 1983. július 5. https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1983_07/?query=M%C3%A1rkushegy%201983%20robban%C3%A1s%20b%C3%A1nya&pg=41&layout=s

https://oroszlanymost.hu/2020/06/21/37-eve-tortentmarkushegy-1983-junius-22/