Elítélték a férfit, aki több emberre is rátámadt az utcán Tatabányán

ököl
illusztráció
Vágólapra másolva!
Súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Tatabányai Járásbíróság a mai előkészítő ülésen azt a férfit, aki késsel támadt haragosára az utcán. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

2021. december 29-én Tatabányán egy férfi késsel rátámadt az utcán vele szemben érkező ismerősére.

A szemhéját szúrta meg, miközben halálosan fenyegette.

Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de akár súlyosabb sérüléi is lehettek volna. A támadás előtt, november 15-én a késelő férfi szintén Tatabányán meglátta barátnőjét egy másik férfivel sétálni. Odament hozzájuk, miközben fenyegetőzött,

majd a barátnője haját húzta és felpofozta.

illusztráció

Új barátja a nő védelmére kelt szóban, mire a férfi megfenyegette, majd ököllel arcon ütötte. A férfi földre rogyott, támadója pedig többször belerúgott, majd közölte, hogy csak akkor áll le, ha áldozata bocsánatot kér tőle, amit az meg is tett. A megtámadott riválisnak darabos arccsonttörése keletkezett.

Súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt állították a férfit bíró elé.

A Tatabányai Járásbíróságon ma jogerősen 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélték.