A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Szerda
Hajnalban a déli és a keleti tájakon még előfordul csapadék, majd átmenetileg csökken a felhőzet, legalább pár órára a nap is kisüt. Délutántól nyugat felől aztán újabb felhősödés kezdődik, és estétől eső, zápor is lehet. A déli, délkeleti szél megélénkül. 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtök
Erősen felhős lesz az ég. Délelőtt sokfelé, délután szórványosan számíthatunk esőre, záporra. Estétől aztán ismét több helyen ered el az eső. Néha élénk lesz az északkeleti szél. 15 és 23 fok közötti értékeket mérhetünk.

Péntek
Délnyugat felől több hullámban érkezik csapadék. Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél erősödik meg. Általában 15-20, de délkeleten 21-23 fok valószínű.

Szombat
Reggelig sokfelé várható kiadós esőzés, majd átmenetileg csökken a felhőzet. Foltokban sűrű köd képződik. Délután északnyugat felől érkeznek záporok. 15 fok körül várható a maximum.

Vasárnap
A felhőátvonulásokból szórványosan fordul elő zápor. Nagy területen lesz erős, olykor viharos az északnyugati szél. 15 és 20 fok között változik a csúcsérték.