Kövér László: A kormány célja, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét

KÖVÉR László
Pápa, 2022. október 1. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-, Érdekképviseleti Egyesülete rendezvényén, az idősek világnapján a pápai sportcsarnokban 2022. október 1-jén. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A kormány kiemelt célja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, valamint a gyermekvállalás ösztönzése - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke szombaton, Pápán.
Vágólapra másolva!

Kövér László a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete rendezvényén, az idősek világnapján úgy fogalmazott, hogy

Mint mondta, a mai, háború sújtotta helyzetben kiemelten fontos, hogy az idősebb korosztály megossza élettapasztalatát, történelmi emlékeit a fiatalokkal, akiknek remélhetőleg nem kell átélniük háborús időszakot.

Kövér László Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Kövér László kiemelte, hogy köszönet jár az idősebb generációnak azért, hogy aktív korukban sokat tettek az országért a munkahelyükön és családjukban egyaránt. Élettapasztalatuknál fogva sokszor tartották a lelket másokban.

Felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, az egyesület fennállásának 25. évfordulóján még arról volt szó, hogy túl vagyunk egy mély gazdasági válságon, azóta azonban újabb krízishelyzetekkel kellett szembenézni. A Covid-válság után a háború okozta nehézségek árnyékolják be a mindennapokat.

Valójában az orosz-ukrán háborúnak mélyebb okai vannak, nem csupán a két ország között zajlik, gazdasági következményei pedig mélyen érintik Magyarországot is.

A mai nap célja és üzenete azonban - kis időre elfeledve a nehézségeket - az együttlét, a beszélgetés és a családi örömök megosztása a barátokkal, ismerősökkel - fűzte hozzá.

Baán Éva, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesületének elnöke a mintegy ötszáz vendég jelenlétében mondott köszöntőjében kitért arra, hogy az évforduló alkalmából az egyesület három évtizedének történetét felölelő kiadvány jelent meg. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjának.