Több mint 13 millió forintot érő hamis sapkát és sálat találtak egy furgonban - videó

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.
Vágólapra másolva!

A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a pénzügyőrök egy Olaszországba tartó román furgont ellenőriztek, amikor - fekete zsákokba rejtve - megtalálták a hamis ruhaneműt.

A sofőr azt mondta, nem tudta, hogy az áru hamis.
A ruhaneműt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást - áll a közleményben.