A táborfalvai nő nem volt jóban az apósával, gyakran vitatkoztak, mert a férfi szerint a nő nem tartott rendet. Az egyik ilyen alkalommal a férfi megütötte a nőt, mire az mellkason szúrta.

A nő és az élettársa 2020 márciusában költöztek Táborfalvára, ahol együtt éltek a férfi apjával. Tavaly májusra megromlott a viszony a nő és az apósa között. Az após szerint a nő nem tartott rendet maga körül. Emiatt többször összevesztek, de ez nem fajult tovább.

Május 9-én a nő éppen ebédet főzött és hangosan hallgatta a zenét. Az apósnak ez nem tetszett, és mivel a nő nem halkította le eléggé a zenét, megint összevesztek. A vita közben a férfi pofon ütötte a nőt. Ezek után a nő közelebb lépet hozzá, majd a mellkasába szúrt egy hámozókéssel.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Az apósnak könnyű sérülése lett, de csak a szerencsén múlott, hogy nem sérült meg életveszélyesen.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a nő ellen.