Börtönbe kerülhet egy dílerbanda újabb két budapesti tagja

Illusztráció tabletták gyógyszer
Illusztráció tabletták gyógyszer
Vágólapra másolva!
Két nappal ezelőtt elfogtak két férfit Budapesten, akik egy bűnszervezet tagjaként, társaikkal együtt szereztek be többfajta drogot, majd a beszerzési ár többszöröséért eladásra kínálták őket. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

A két budapesti férfi hosszabb idő óta,

életvitelszerűen foglalkozott különféle drogok beszerzésével, melyeket az eredeti ár többszöröséért továbbértékesítették.

Ennek során egy

kecskeméti bűntársuknak rendszeresen kokaint, speedet, marihuánát és extasyt árultak, aki továbbadta azokat.

Miután a kecskeméti dílert elfogták, a két budapesti kereskedő további

9000 extasy tablettát szerzett meg és kínált eladásra Budapesten.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök az NNI-vel közös, összehangolt akció során Budapesten

október 4-én délután fogták el, miközben abból az házból lépett ki, ahol a drogokat tárolta. Társát röviddel ezután a lakásában fogták el,

majd mindkét férfit kihallgatták, és a házkutatás során jelentős mennyiségű drogot foglaltak le tőlük.

A kép illusztráció Forrás: pixabay.com

Az ügyészség mindkét férfi letartóztatását javasolta, a szökés rejtőzködés, és bűnismétlés veszélye miatt.