Karácsony megint hazudott: az állam nem elvett, hanem többet adott a fővárosnak

Mártha Imre, Gyurcsány-fióka
Budapest, 2020. március 9. Mártha Imre, az FKF Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának elnöke (b), Karácsony Gergely főpolgármester (b2), Tüttő Kata főpolgármester-helyettes (j) és Szalmásy Miklós István, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) megbízott vezérigazgatója (j2) az FKF és szakszervezet között létrejött 2020. évi bérmegállapodás aláírásán a cég vezérigazgatóságán 2020. március 9-én. A megállapodás szerint a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldali vezetésű főváros szerint azért nem tudnak magasabb bért adni a kukásoknak, mert az állami hulladékkezelő holding visszatartja a budapestiek által befizetett szemétdíj egy részét. A valóság ezzel szemben az, hogy az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi szemétdíjból befolyt, s ezen felül további egymilliárdot fizetett ki a szemétszállítással összefüggésben. Karácsony és a Gyurcsány-fióka Mártha Imre vezette fővárosi közműcég mostanáig semmilyen hivatalos eljárást nem kezdeményezett az állításuk szerint évek óta fennálló milliárdos állami tartozás miatt. Kedd óta sztrájkolnak a kukások Budapesten, egyre nagyobb a szemétkáosz. 
Vágólapra másolva!

A kormányra mutogat Karácsony Gergely főpolgármester és a multimilliárdos Gyurcsány-fióka, Mártha Imre vezette fővárosi közműcég az elmúlt napokban kialakult budapesti szemétszállítási káosz miatt.

Kedd reggel legalább száz fővárosi szemétszállító bejelentés nélküli sztrájkba kezdett az Ecseri úti telephelyen, kevesellve a korábban kapott béremelést. Erre reagálva a Budapesti Közművek közleményt adott ki, melyben azt állította, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul a társasághoz. Hozzátették: „az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb forrást juttatott az Fővárosi Közterület-fenntartó tevékenységének finanszírozására". Közösségi oldalán Karácsony Gergely mindehhez annyit tett hozzá, hogy a kukások bérének megemelése csak akkor lehetséges, ha a kormányzati szemétholding törleszti adósságát, és visszaadja „azt a 15 milliárdot, amit a budapestiek szemétdíjából elvett".

Csakhogy a számok éppen az ellenkezőjét mutatják annak, mint amiről Karácsonyék beszélnek.

A Világgazdaság információi szerint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-nek, vagyis állami hulladéktársaságnak semmilyen tartozása nincs a fővárosi cég felé.

Karácsony és Mártha (baloldalt) megint hazudott Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Semmilyen eljárást nem indítottak

A Karácsony által emlegetett 15 milliárd forintról a budapesti közműcég mostanáig nem adott be semmilyen írásos megkeresést, s nem kezdeményezett jogi eljárást sem. Ennél is árulkodóbbak az idei finanszírozási adatok, a budapesti közműcég ugyanis több pénzt kapott annál, mint amennyit a fővárosi lakosok szemétdíjként befizettek.

Idén eddig a befolyt díjak nagysága meghaladta a 18,2 milliárd forintot. Ezzel szemben az állami holding 19,6 milliárd forintot fizetett ki a fővárosi közműszolgáltató cégnek. A többlet tehát 1,4 milliárd forint.

Ráadásul az összeg nem is a teljes summa, hanem annak csupán a 75 százaléka. Vagyis az elszámoláskor, a mennyiségi adatok ismeretében kifizetik majd a fennmaradó 25 százalékot is.

Emellett az állami holding más összegeket is megfizet közvetlenül a szemétszállítási közszolgáltatás ellátásával összefüggésben. Utóbbi összeg fővárosra vetítve hozzávetőleg további egymilliárd forintot tett ki az idén.

Mint arról korábban beszámoltunk, a katasztrófavédelemhez fordult a fenyegető szemétkáosz miatt Karácsony Gergely, azt kéri, vegyék át tőlük a feladatukat. A baloldali főpolgármester ezzel beismerte, hogy a főváros képtelen ellátni a feladatait. A szemétszállítók kedd óta sztrájkolnak.