Vesztegetési ügy miatt kerülhet börtönbe egy budapesti pszichiáter

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy pszichiáter 300 ezer forintot fogadott el egy férfitúl azért, mert írt neki egy olyan igazolást, ami által elhalaszthatta volna a börtönbüntetését. Csakhogy a férfi igazából egy beépített ember volt. 
Vágólapra másolva!

2022 tavaszán bűnösnek mondták ki vesztegetés elfogadása miatt azt a budapesti pszichiátert, aki egy fedett megbízhatósági vizsgálatot végző NVSZ tárgyalótiszttől

pénzt fogadott el azért, hogy egy olyan hamis orvosi igazolást készítsen, ami által elhalaszthatja a börtönbüntetését.

Az elsőfokú bíróság az orvost 2 év, 4 évre felfüggesztett börtönre, ezen kívül 2.4 millió forint pénzbüntetésre ítélte, egyben 4 évre eltiltotta attól, hogy az egészségügyben dolgozzon. Az ügyészi és ügyvédi fellebbezések miatt másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szeptember 23-án kihirdetett ítéletével a

pszichiátert felmentette a vád alól. Ezt azzal indokolta, hogy vesztegetés elfogadása nem, csak vesztegetés előkészülete történt,

amikor a rendelőjében a tiszttől kapott, zárt borítékot azzal adta vissza a tárgyalótisztnek, hogy csak magánrendelésén tud foglalkozni vele.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A másodfokú ítélet ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fellebbezett az orvos bűnösségének megállapításáért, és végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás kiszabásáért. Az ügyész nézőpontja szerint az orvos

a tárgyalótiszt által felajánlott pénzt elfogadta, így nincs annak jelentősége, hogy a 300.000 forintottartalmazó borítékot csak később, a magánrendelésén akarta átvenni.

Az ügyészi fellebbezés miatt a büntetőügyet a Kúrián bírálják el jogerősen.