Átmászott az erkély korláton egy négyéves kislány. A kisgyerek egyedül volt otthon, a hódmezővásárhelyi lakásban, az anyja ugyanis elment valahová. A szomszéd mentette meg az életét.

A gyerek mászás közben megcsúszhatott, és a harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva próbált visszamászni a lakásba. A szomszéd, amikor észrevette, hogy mi történik, azonnal bekopogott a másik lakásba. Miután senki sem nyitotta ki berúgta azt. Kirohant az erkélyre és a kislányt azonnal berántotta a korlátról. Ekkorra érkezett haza az édesanya.

A nő elmondta, hogy a boltba ment dinnyét venni, a kislányt azonban nem vitte magával. A szomszédok tanúvallomásai szerint a nő gyakran hagyta egyedül gyerekét,

így az eset összes körülményét figyelembe véve a rendőrök értesítették a gyámhatóságot.

A nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás, napokon belül vádat emelhetnek ellene.