Idős, demens asszonyt rabolt ki egy ceglédi nő

Vágólapra másolva!
Befejezték a nyomozást a rendőrök azzal a 45 éves, helyi nővl szemben, aki erőszakkal elvette egy idős, demens asszony nyugdíját, miután az a bizalmába avatta, többször meghívta magához, és időnként pénzzel is kisegítette.
Vágólapra másolva!

Egy 53 éves férfi tett feljelentést július 15-én arról, hogy 75 éves édesanyját kirabolták. Mint kiderült, az egyik nőismerőse kihasználta figyelmetlenségét és kora miatti demenciáját, majd

besurrant a hálószobájába, és a szekrényben lévő táskában tartott pénztárcájából kivette az előző nap megkapott nyugdíjat.

A nyugdíjas észrevette a lopást, és

megpróbálta visszaszerezni, ám a nő ráfogott a kezére, lökdösődni kezdtek, majd a földre estek. Végül a nő felmarkolta a földre szóródott pénzt,

majd a 171.500 forintos nyugdíjból csak egy elhullajtott húszezres maradt a földön.

Az idős, demens asszony állapota miatt nem tudott kellő információval szolgálni a rendőröknek, még az ismerőse nevét sem tudta, ezért más módszert választottak az azonosításhoz: kutyája alapján igyekeztek szűkíteni a kört. Az egyik kutyáját rendszeresen sétáltató rendőr emlékezett egy személyleírásnak megfelelő nőre, akit

5 óra múlva a lakásán elfogtak, és megbilincseltek. Az elrabolt 151 ezer forintból az ágyneműtartóban 149.500 forintot megtaláltak,

lefoglalták és visszaadták a 75 éves asszonynak.

Forrás: Police.hu

A ceglédi rendőrök azt is megállapították, hogy a nő néhány hónapja ismerkedett meg a nyugdíjassal. Az idős asszony nagyon

szeretett beszélgetni és ismerkedni, így néhányszor kávézni is meghívta magához a nőt. Néha egy-egy ezressel is kisegítette,

amikor ideiglenesen anyagi problémái voltak, a nő pedig eközben kifigyelhette, honnan veszi elő a pénzt idős áldozata.

Májusban észrevette az asszony, hogy eltűnt 130 ezer forintja,

bár később nem emlékezett, hogy odaadta másnak, elköltötte, vagy elrakta valahova. A nyomozás eredménye azonban őt is felvilágosította.

A 45 éves, ceglédi asszonyt rablás, testi sértés, és lopás miatt hallgatták ki,

melynek során beismerő vallomást tett.

- mondta.

A rendőrök befejezték a nyomozást a nő ellen, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.