Néhány óra alatt kétszer is robbantással fenyegetőzött egy csepeli férfi

Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök elfogták a közveszéllyel fenyegetőző férfit.
Vágólapra másolva!

A XXI. kerületi rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást egy budapesti férfivel szemben, aki

tegnap, későn este hívta a segélyhívót, és közölte, hogy bombát tett a csepeli víztoronyhoz.

Ugyanez a férfi két órával később,

0 óra 30 perc körül ismét bejelentést tett, ez alkalommal azt állította, hogy valaki a bombát rejtett el egy XXI. kerületi plázában.

Forrás: Police.hu

A 41 éves M. Lászlót a rendőrök

csepeli lakásán elfogták, és a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságon közveszéllyel fenyegetés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A férfi beismerő vallomást tett, de hozzátette, hogy nem gondolta komolyan amit mondott.