Elf Barral kereskedett egy budapesti házaspár

Elf Bar
Elf Bar
Vágólapra másolva!
Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy Elf Bar elektromos cigarettával kereskedő fővárosi házaspár ellen, amelynek tagjai tevékenységükkel több mint 45 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak. Erről tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden a médiát. 
Vágólapra másolva!

A házaspár ez év elején határozta el, hogy magyarországi forgalomban legálisan nem kapható, a fiatalok körében is népszerű, új típusú, eldobható elektromos cigaretta kereskedelmével foglalkoznak Budapesten,

és ehhez több mint 18 000 Elf Bart rendeltek Kínából.

Elf Bar (illusztráció) Forrás: elektronikus-cigaretta.hu

Az illegális dohányterméket egy közösségi oldalon árulták. Az átadáshoz rendszerint telefonon egyeztettek a vevőkkel. Többször rendeltek a dohánytermékből, de az utolsó átvétel előtt az adónyomozók tetten érték és elfogták őket. Az ügyészség üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyújtott be vádiratot a házaspár ellen.