Elaludt a lopott kocsiban egy részeg autótolvaj

Vágólapra másolva!
Sorozatos lopások miatt kerüleht fegyházba az a kiskunmajsai férfi, aki testvérével együtt több helyre is besurrant a városban, és vitték, ami a kezük ügyébe került, emellett családi ház udvarából részegen akart ellopni egy autót, ám közben kidöntötte a lámpaoszlopot és mindent megrongált, közel 900 ezer forint kárt okozva.
Vágólapra másolva!

A kiskunmajsai férfi idén május 10-én éjjel, részegen, a kerítésen átmászva bejutott egy helyi családi ház udvarába, és az ott parkoló, nyitott autót a beindította a benne lévő indítókulccsal, majd megpróbált elhajtani vele. Miközben az udvarból próbált kiállni,

kitörte az ott lévő lámpaoszlopot, majd a nekihajtott a lakó virágkaspóinak, ágaprító gépének és hulladéktároló edényének, miközben a kocsit is megrongálta,

közel 900 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. A férfi végül nem tudott kimenni az udvarból, mivel a kocsival fennakadt a kukában, majd az utastérben elaludt.

Ugyanez a férfi néhány héttel korábban fivérével együtt egy környékbeli tanyáról fémhulladékot akartak ellopni.

Azonban időközben hazatért a lakó, aki tetten érte őket, így semmit nem tudtak elvinni.

Forrás: Ügyészség

A két testvér korábban a helyi sütöde udvaráról két rozsdamentes acélból készült sütőkocsit is lopott.

A helyszínre érkező kiskunhalasi rendőrök azonban még időben lecsaptak rájuk, és visszaadták a kocsikat a tulajdonosnak.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű testvérekkel szemben lopás, a fiatalabb ellen emellett jármű önkényes elvételének kísérlete, magánlaksértés, és rongálás miatt emelt vádat, és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat.