Balog Zoltán: Bízom benne, hogy most bátrabbak a keresztények, mint 11 éve

Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 2021. január 25-től a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke. A Magyarországi Református Egyház zsinata 2021. február 17-én lelkészi elnökévé választotta.

Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy ők is számíthatnak ránk - minderről Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke beszélt az Origónak, annak kapcsán, hogy a reformátusok is kampányt indítottak a 2022-es népszámláláson, hogy minél többen vallják meg a vallási hovatartozásukat. Úgy látja, a nehézségekre az egyházban elsősorban lelki választ adunk. Ez úgy kezdődik, hogy hálát adunk, az elmúlt évek gyarapodásáért, de akik ez alatt az idő alatt sem tudtak félretenni, azok rá vannak szorulva a mi segítségünkre. Mindig vannak olyanok, akiknek kevesebb van - rajtuk segítenünk kell - mondta Balog Zoltán. 

Miért fontos a Magyarországi Református Egyháznak a mostani népszámlálás? Miért indítottak egy kampányt ennek érdekében?

Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy ők is számíthatnak ránk. Manapság senki nincs könnyű helyzetben: kinek a biztonságérzete, kinek a társas kapcsolatai, kinek a megélhetése kerül veszélybe, de fontos tudni, hogy még ilyen nehézségek közepette sem vagyunk egyedül. Velünk az Isten, és mi is itt vagyunk egymásnak: összetartozunk, és számítunk egymásnak, számíthatunk egymásra.

Balog Zoltán: Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy ők is számíthatnak ránk Fotó: Polyák Attila - Origo

Ami pedig a számokat illeti: a lelkipásztoroknak érdemes lesz majd összevetniük a saját nyilvántartásukat és a népszámlálás eredményét. Mondok egy példát: ha egy faluban 300 ember vallotta magát reformátusnak, de a gyülekezeti választói névjegyzékben csak 250 ember van felírva, akkor találjuk meg azt a hiányzó 50 embert, akik „meghívót küldtek” az egyháznak, névtelen üzenetet arról, hogy keressük meg őket. Szeretnénk megerősíteni a családlátogató szolgálatunkat, hiszen így derülhet ki, hogy kik a „potenciális” reformátusok, akik közösséget keresnek, még ha sokszor maguk sem tudják.

Nincsen „tipikus református”. Ahogyan a népszámlálási kampányunk mottója is mondja: sokfélék vagyunk, de összeköt református keresztyén hitünk.

Hirdetéseinkben is tudatosan olyan emberek szerepelnek, akik személyes példájukkal, hiteleségükkel megszólíthatják a reformátusokat. A közéletben nem ismert, „hétköznapi” embereket is bevontunk a kampányba, olyanokat, akik egy-egy szakmában személyes hitelességgel rendelkeznek, és így azokat is meg tudják szólítani, akik számára korábban kevésbé volt fontos református vallásuk. Ezekben az üzenetekben szerepel többek között tanár, mentőápoló, vagy éppen pék. Ezeknek a szakmáknak a képviselői valamilyen módon az életet szolgálják, s így természetesen legfontosabb az édesanya.

A korábbi népszámlálásokon, hogyan alakult a reformátusok száma, és most milyen eredménnyel lenne elégedett?

Remélem, hogy nálunk megáll a keresztyének számának csökkenése, vagy legalább lelassul a csökkenés üteme, nem úgy, mint Nyugat-Európában, ahol a keresztények fogyatkozása rohamos. Bízom benne, hogy többen válaszolnak majd erre a kérdésre, mint a legutóbbi népszámláláson, 2011-ben, amikor minden egyház esetében csökkent a hívek száma. Ennek egyik oka az lehetett, hogy 2001-hez képest csaknem két és félszer annyian nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy mi a vallásuk. Miközben a statisztika szerint fogyatkozik a vallásos lakosság, addig viszont egyre többen ajánlják fel adójuk egy százalékát az egyházaknak. A felajánlóink száma 15 év alatt megduplázódott. Ez mindenképp okot ad a bizakodásra.

"A vallás azonban az egyik legszemélyesebb közösségi ügy" Fotó: Polyák Attila - Origo

Sokakat megtéveszt az a hamis szlogen, hogy „a vallás magánügy”. A vallás azonban az egyik legszemélyesebb közösségi ügy. A keresztyén kultúránk megélésének színhelye az egyház. Bízom benne, hogy mi, keresztyének most bátrabbak vagyunk, mint 11 éve, könnyebben merjük kimondani a nyilvánosság előtt is: Isten nagy családjába tartozunk.

Mennyiben tekinti riválisnak a többi felekezetet, vagy inkább az együttműködés a fontos?

Képmutatás lenne azt állítani, hogy nem vagyunk egymás „riválisai” bizonyos kérdésekben, de ez a népszámlálás nem egy ilyen ügy. Ha valaki azt hallja, „valld meg, hogy katolikus vagy”, az egy reformátust is buzdíthat, és viszont. Magyarországon a keresztény egyházak összefogását egyre többen tartják fontosnak, s ez is jó jel. A napokban találkoztunk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei, hogy arról beszéljünk, ami mindnyájunk számára fontos: fontos együtt imádkozni a békéért, nevén nevezni a háborús bűnöket, fontos megszólítani nemzettársainkat Isten örömüzenetével, fontos odafordulni a szegényekhez, s fontos színvonalas értékközpontú oktatásban részesíteni a ránk bízott fiatalokat.

A mostani, válságokkal terhelt időkben nőhet a magukat vallásosnak vallók száma?

Az emberek érdekes módon inkább a bajban keresik Istent, miközben azt is gondolhatnánk, hogy ha ő mindenható, akkor a bajt is ő adta. De inkább abban reménykedünk, hogy Isten az, aki a bajból, a rosszból jót tud csinálni. Háborúk idején többen fordulnak Isten felé az emberi gonoszsággal szemben.

Ha a szűkebb környezetünket, az intézményrendszerünket nézzük, akkor azt látjuk, hogy azok között, akik igénybe veszik szolgálatainkat, többségében vannak a vallásukat nem gyakorlók. Az ő megszólításuk egyszerre lehetőség és felelősség.

A népszámlálási metódussal elégedett?

Volt idő jól előkészíteni. Volt egy korábbi szakmai egyeztetés, amelyen a vallási kérdések voltak terítéken. Én meghagytam volna az ateista kategóriát. Miért baj az, ha kiderül, tudatosan hányan tagadják Isten létét? Meg kell hallgatnunk azokat is, akik úgy gondolják, az ő életükben nincs jelen az, akit mi, vallásosak Istennek nevezünk. Komoly és izgalmas beszélgetések lehetnek a vallási kérdésekről. S ha a figyelem kölcsönös, ha emberségesen tudunk egymás felé fordulni, az csak jót tehet ennek az országnak. Nem hiszek abban, hogy ezeken a válaszfalakon ne lehetne átlépni.

Balog Zoltán: Az egyház nem önmagáért, hanem azokért van, akik még nincsenek benne az egyházban Fotó: Polyák Attila - Origo

Van-e elég ereje az egyházaknak arra, hogy a mostani válságos időben elég erőt fordítsanak a népszámlálási kampányra?

A nehézségekre az egyházban elsősorban lelki választ adunk. Ez úgy kezdődik, hogy hálát adunk az elmúlt évek gyarapodásáért. Akik ez alatt az idő alatt sem tudtak félretenni, azok rá vannak szorulva a mi segítségünkre. Mindig vannak olyanok, akiknek kevesebb van - rajtuk segítenünk kell. Közösen kell viselnünk a terheket. Aki többet szerzett az elmúlt években, az vállaljon többet. Jó példa erre, hogy Kárpátaljára az elmúlt hónapokban nyugat-európai protestáns testvéreinktől rajtunk keresztül az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzadománya jutott el.

Meddig tudjuk a terheket együtt vinni? Nem tart attól, hogy egy idő után a ma segítők is megfáradnak?

A mi dolgunk az, hogy a kenyér mellett lelki segítséget is vigyünk, s a rászorulók mellett álljunk. Egy jó szó sok esetben többet számít, mint egy „odalökött” segélycsomag. Mi, a bajban nem kevesebbet, hanem többet találkozunk egymással, erősítjük a közösségi szálakat, mert aki nincs egyedül, az lelkileg és testileg is kevésbé fárad el.

A háborús helyzet mennyiben alakította át az Ön püspöki programját? Mennyit tudnak a kárpátaljai magyarok és reformátusok helyzetéről?

Mi évtizedek óta egy közösségben élünk a kárpátaljai magyar reformátusokkal, s 2009-ben jogilag is megteremtettük az összetartozást a Kárpát-medencei Generális Konventben. A háború kirobbanása után néhány héttel, püspöktársaimmal és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnökkel Kárpátaljára látogattunk, ahol együtt imádkoztunk a beregszászi templomban a lelkipásztorokkal. Személyesen tartjuk nyilván őket: hetvenen vannak, senki nem ment el az országból. Igyekszünk őket mindenben segíteni, így például a magyarországi lelkipásztorok fizetésük egy részét felajánlották a kárpátaljai lelkipásztoroknak. Emellett rengeteg anyagi, természetbeni adományt vittünk, viszünk. Bízunk benne, hogy akik eljöttek, azok egyszer vissza is térhetnek.

A válságok kora mennyiben alakítja át a hazai református egyházat, és adott esetben személyesen Önt?

Az egyház nem önmagáért, hanem azokért van, akik még nincsenek benne az egyházban. Őket kell meghívnunk.

Ha ebben tudatosabbak vagyunk, akkor már tettünk valami jót. Ha az embereket elszigetelő világjárványok után újra egymás szemébe tudunk nézni, akkor teljesen világos lesz, hogy ez a legfőbb érték. Ezért ha csak tehetem, meglátogatom a helyi közösségeinket, a gyülekezeteket. Az elmúlt másfél év alatt több mint egyharmadukba sikerült eljutnom az egyházkerületemben. A fiatalabb generációt nehezebb személyesen megszólítani, ők egyre inkább virtuális kapcsolatokban élnek. Az igazi „én és te” viszonyban testileg és szellemileg is jelen van az ember.

Református sajátosság, hogy nálunk nem egyszemélyi, hanem testületi döntések irányítják az egyházat. Az én dolgom, hogy odafigyeljek rájuk és együtt eljussunk a döntésig. Jó döntéseket hozni azonban a vezetői munka legfeljebb egyharmadát jelenti. Az igazi feladat egy jó döntést elfogadtatni azokkal, akikre vonatkozik, hogy tudjanak vele azonosulni. S akkor már „csak” a megvalósulásig kell eljuttatni, s nem engedni, hogy idővel visszacsinálják. Aki lelki vezető, annak a bátorság mellett az alázat a legfontosabb. Tudnia kell figyelni „felfelé” az igazi főnökre: Isten szavára, és látnia, ismernie kell azokat, akiket az egyház ura, Krisztus rábízott.