Magára akarta gyújtani a lakást, hogy ismerősei is élve bent égjenek

Vágólapra másolva!
Javasolták a letartóztatását annak a 48 éves férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy magára akarta gyújtani VII, kerületi lakását, amivel mások életét is veszélyeztette.
Vágólapra másolva!

Október 12-én 18 órakor a 7. kerületi Kertész utcában kigyulladt egy társasház egyik földszinti lakása.

A SZOMSZÉDOS LAKÁSOK TELe lettek FÜSTTEL, AZ AJTÓK, ABLAKOK MEGÉGTEK,

15 embernek kellett elmenülnie az otthonából.

Senki sem sérült meg, a tűzoltók pedig gyorsan megfékezték a lángokat.

A rendőrök a ház előtt elfogták a lakásban lakó, 48 éves K. Gyulát, aki

KINYITOTTA A GÁZCSAPOT ÉS TÜZET GYÚJTOTT.

Közveszély okozása miatt hallgatták ki a zavartan viselkedő gyújtogatót, aki elmondta, hogy

magára akarta robbantani a lakást, de aztán megijedt és kimenekült

Forrás: Police.hu

Az ügyészség

javasolta a férfi letartóztatását a szökés, rejtőzködés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt.

Emellett az ügyészség indokoltnak tartja, hogy a bíróság

a letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölje ki.

A letartóztatás elrendeléséről a bíró várhatóan a mai napon dönt.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!