Halálra gázolt a vonat egy nőt Pincehelynél

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/6360/2017. általános számon közigazgatási hatósági eljárás keretében folytat eljárást. Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. március 24-én 9 óra után, hogy Emőd, Vasút utcán halálos vonatgázolás történt. A hatósági eljárás során az elgázolt ismeretlen férfi személyazonosságát nem lehetett megállapítani.
Vágólapra másolva!
Halálra gázolt a Pécs és Budapest közlekedő Intercity egy nőt Pincehely közelében, az érintett szakaszon a vonatközlekedés átmenetileg szünetel - közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Azt írták, a vonat csütörtök délután három óra előtt nem sokkal az 1071-es szelvény közelében, a nyílt pályán gázolta el a nőt, aki a helyszínen meghalt.

A Mávinform tájékoztatása szerint

a Mecsek Intercity utasait Pincehely és Tolnanémedi között pótlóbuszok szállítják.

A baleset miatt a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon hosszabb utazási idővel kell számolni. A Keleti pályaudvarról Pécsre tartó Tenkes InterCity utasai a tolnanémedi vasútállomáson leszállnak, a vonatszerelvény kimegy a Mecsek Intercity utasaiért, akik a katasztrófavédelmi munkatársak segítségével átszállnak.

A vonat visszamegy Tolnanémedibe - tették hozzá.