Drámai videó: a Margit hídon, a Duna felett lógó zokogó lány életét mentették meg a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrök, és egy arra járó fiatal húztak vissza egy sokkos állapotban lévő lányt a Margit híd korlátjáról. Az életveszélyes jelenetet az egyik rendőr testkamerája rögzítette.
Vágólapra másolva!

Tegnap este fél 10-kor riasztották a rendőröket azzal, hogy egy lány bele akar ugrani a Dunába.

Egy arra járó fiatal átmászott hozzá a korláton és próbálta visszatartani.

Percek alatt kiértek a rendőrök. Többen a hídra mentek, a vízirendőrök pedig a folyón figyeltek, és álltak készenlétben, ha a lány mégis leugrana.

Az egyik rendőr a fiatal kezét ragadta meg, társa pedig a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát.

Egy másik járőr a kőfalra mászott fel és ragadta meg a lány karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg.

Végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves fiatalt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. Mentőt hívtak hozzá, akik kórházba vitték.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!