Belvárosi zebrán gázolt el két embert - fotó

Vágólapra másolva!
A 33 éves férfi márciusban, sötétedés után Salgótarján belvárosában autózott. Amikor egy táblával is jelzett zebrához ért. Pont balra nézett, egy ismerősét kereste, ezért nem vette észre, hogy az úttesten már elindult két ember, egy 47 és 61 éves ember. Mindkettejüket elütötte.
Vágólapra másolva!

Az egymás mellett haladó két férfi még a a belső sávjában járt, amikor a sofőr észrevette őket.

Rögtön fékezett, de a gázolást már nem tudta elkerülni.

Forrás: Ügyészség

Az idősebb férfinak súlyos arccsonttörést, koponyaűri vérzést és lábszárcsontjainak többszörös törését, míg a másik férfinak a feje sérült meg.

A baleset egyértelműen a férfi óriási figyelmetlensége okozta.

A gázolót pénzbüntetésre ítélhetik, és arra, hogy tiltsák el a vezetéstől.