Vágólapra másolva!
Kábítószerkereskedelem miatt emeltek vádat egy csongrádi házaspárral és rajtuk kívül még hat emberrel szemben amiatt, mert a „kristály" fantázia nevű anyaggal kereskedtek. Tettükért akár életfogytiglani börtönt is kaphatnak.
Vágólapra másolva!

A házaspár 2019-től kezdődően két éven át szerzett be kristályt azért, hogy eladhassa a Csongrád megyei településen. Általában a házukban szolgálták ki a vevőiket, de előfordult, hogy gyalog vagy biciklin házhoz vitték a drogot. A házaspárnak a kábítószer beszerzésében és a házhozszállításában szökésben lévő fiuk, és két társuk is segített.

rendőrség, Kábítószer-kereskedők ,rendőrkézen, police.hu, policehungary, kristály nevű szer Forrás: Youtube/ PoliceHungary

A főügyészség vádat emelt egy férfi, és a beszerzésben segítséget nyújtó társa ellen, akik a csongrádi házaspártól vett drogot egy hódmezővásárhelyi iskola mellett árulták. Emellett az ellen a

festőként is dolgozó szentesi férfi és élettársa ellen is, akiktől a csongrádi házaspár a drogot beszerezte.

A főügyészég 4 embert életfogytiglani szabadságvesztéssel is fenyegetett, minősített kábítószer-kereskedelemmel, további két-két embert oktatási intézmény közelében történő kábítószer-kereskedelemmel, illetve bűnsegédséggel vádolt meg. Sorsukról a Szegedi Törvényszéken fognak dönteni - olvasható az Ügyészség oldalán.