Gecse Géza történész, újságíró, a 19–20. századi orosz történelem kutatója, egy különösen aktuális kötetet publikált, amely három politikai rendszer, a cári Oroszország, a Szovjetunió, illetve ez utóbbi utódállamának, az Orosz Föderációnak a nagyhatalmi törekvéseit veszi górcső alá. Az Orosz nagyhatalmi politika 1905–2021 címet viselő kötetben nevezetesen az orosz–japán háborút lezáró békétől indulva tekinti át a problematikát egészen napjainkig, amelyben terjedelmi szempontból is nagy hangsúlyt kap a 2000–2021 közt eltelt időszak elemzése.
A kötet – melyet nyugodtan jellemezhetünk úgy, hogy a konvencionális értelemben vett, forrásokon alapuló történetírás, valamint a politológiai megközelítés szintézise, már csak az írás kronológiai végpontja miatt is – nagy érdeme, hogy az orosz nagyhatalmi politika tényszerű bemutatásán kívül rámutat azon történeti narratívák szerepére (mint a pánszlávizmus, amit a szerző „az első modern birodalmi doktrínának" nevez, vagy az eurázsianizmus), amelyek időről-időre felbukkannak mint a nagyhatalmi politika ideologikus elemei. Továbbá, amennyiben releváns, feltárja, hogy egy adott ideologikus megközelítésben miként jelennek meg geopolitikai elemek: így például kiemeli, hogy Mackinder 20. század elején keletkezett geopolitikai elmélete milyen formában hatott Alekszandr Dugin neo-eurázsianizmus koncepciójára.
A manapság sokat emlegetett Dugin nagyhatalmi víziójának alaptétele ugyanis a „thalasszokratikus" (tengeri) hatalmak (USA, Nagy-Britannia) és a szárazföldi hatalmak, köztük Oroszország, szembeállítása, melyben Dugin a Mackindertől átvett heartland („szívtájék") koncepciót a sajátos eurázsiai orosz civilizáció eszméjével ötvözi.
A dugini koncepció fő eleme pedig az orosz nagyhatalmi ideológia prioritásai tekintetében az, hogy (amint Gecse Géza fogalmaz) „lényegében leszámol az orosz tradícióban igen kitartó tengerszoros-orientációval [értsd: a Boszporusz és a Dardanellák stratégiai szerepének hangsúlyozásával] és a pánszlávizmussal is". Ez persze nem jelenti azt, hogy a jelenlegi orosz külpolitika – amelyben valóban több elem is fellelhető a Dugin által kifejtett elvekből – negligálná a melegtengerek felé irányuló expanziót; ellenkezőleg, a jelenlegi ukrajnai háború, mint ahogy a Krím 2014-es megszállása is, részben ebben gyökerezik.
A kötet egyik legfontosabb megállapítása: „A huszadik század során Oroszországban az autoritatív állam mindig meghatározó volt, és kifejezetten a birodalmi nacionalizmus játszotta a kulcsszerepet. Ennek elemei: a birodalom területe, a birodalmi tudat, a birodalmi ambíció és legfőképpen a birodalmi államhatalom is." Ezekről a mélyen gyökerező, a mindenkori orosz politikai berendezkedéstől független, illetve azokon átívelő beidegződések kontextuális megközelítéséről ad monografikus áttekintést a szerző világos stílusban, gazdag jegyzetapparátussal alátámasztva okfejtését.
Mivel pedig az orosz gondolkodásban, R. A. Lubszkij szerint, az államról és az államhatalomról alkotott kép „az uralkodó-vezérben testesül meg", azaz erősen perszonális jellegű, így a címlap kiválóan betölti azt a szerepet, hogy ráhangolja az olvasót a kötet tartalmára. A könyvet nemcsak kifejezetten ruszistáknak, hanem mindazoknak ajánljuk, akik a 20. század története, illetve a jelen politikai események iránt érdeklődnek.