Világsztár oldalán tűnt fel Balogh Levente

Vágólapra másolva!
Magyarországon már elérhető, az Amerikai Egyesült Államokban pedig ebben a hónapban kerül forgalomba az első olyan intelligens vadriasztó eszköz, amellyel valóban elkerülhetőek az akár több millió forintos kárt jelentő közúti balesetek, és amelyben a cég olyannyira bízik, hogy pénzügyi garanciát vállal. A VIONN Magyarország a közelmúltban jelentette be hazai márkanagykövetét Balogh Levente személyében. Mostanra pedig a hír bejárta a világot, és az innovatív megoldás már Supercar Blondie, azaz Alex Hirschi figyelmét is felkeltette, akinek tartalmait egy több mint 70 milliós közönség követi folyamatosan.
Vágólapra másolva!

A Supercar Blondie-t Alex és Nik Hirschi alapította 2017-ben. A márka arca, Alex korábban újságíróként, illetve rádiós műsorvezetőként dolgozott, majd úgy döntött, influenszernek áll. Létrehozott egy Facebook- és egy Instagram-profilt, ahol elkezdte megosztani véleményét az olyan luxusautó márkákról, mint az Aston Martin, a Bentley vagy a Bugatti. A váltás jó ötletnek bizonyult, hiszen Alex rövid idő alatt vált világszerte ismert – közösségimédia – sztárrá.

Forrás: Victoria Perger

Egyszerű, de hatásos recept: szőke nő és luxusautók

A Supercar Blondie megalapítása óta eltelt öt évben a cég egy közel negyven fős – producerekből, szerkesztőkből és közösségi média szakértőkből álló – csapattá fejlődött, akik egy több mint 70 milliós közönség számára készítenek tartalmakat, amelyek gyakorlatilag az összes közösségimédia-platformon megjelennek. Jelenleg 48 millió követője van Facebookon, 11 millió az Instagramon, 14 millió a TikTokon, több mint 84 ezer a Twitteren, 2,1 millió Snapchaten és 9,9 millió feliratkozó a YouTube-on.

A sikerének titkát sokan abban látják, hogy nem bonyolítja túl a dolgokat, nem merül el a technikai részletekben, keveset beszél, egyszerű szavakat használ, ezáltal könnyebben jut el az üzenete a közönségéhez, amelynek tagjai különböző korosztályból és társadalmi rétegekből kerülnek ki. Követőinek már az is elég, ha egy autó volánja mögött látják, az adott márkatípust máris a népszerűségi listák csúcsára repítik.

Az Egyesült Arab Emirátusokban élő Alex Hirschi egyes becslések szerint évente több mint egymillió dollárt tesz zsebre csupán a szponzorált posztjainak köszönhetően. Egyetlen TikTok-videójával hatezer dollárt keres. Ha igazak a hírek, ő a világ legjobban fizetett autós influenszere.

A legfrissebb hír pedig nem más Supercar Blondie oldaláról, minthogy ő is beszámolt a VIONN fejlesztéséről, illetve Balogh Levente márkanagyköveti megbízásáról.

Forrás: Origo

Supercar Blondie-val és a márka hazai nagykövetével, Balogh Leventével nagy lépést tesznek a minél biztonságosabb autózás világa felé

„A Supercar Blondie-val való együttműködés kiváló lehetőséget biztosít a VIONN számára, hogy széles körben megismertessük a jövendőbeli amerikai felhasználóinkat a márkánk innovatív megoldásával, egyúttal pedig bemutassuk a tengerentúli közönségünknek azt a személyt, aki a jövőben márkanagykövetként hitelesen képviselheti az első okos vadriasztót” – mondja a cég sajtószóvivője és pr-menedzsere, Natasha Chughtai. A szakember hozzátette: „Azok a szavak, amelyekkel a VIONN márkát leírjuk, nemcsak jelzők, hanem a cégünk értékteremtésének meghatározó építőkövei: hitelesség, garancia és maximális védelem. Balogh Levente személyében sikerült megtalálnunk azt a személyt, aki hitelesen fogja képviselni ezen értékeinket, ajánlásával pedig hiszem, hogy nagy lépést tehetünk a minél biztonságosabb autózás világa felé, hiszen a biztonságos utazás minden gépjármű-vezető felelőssége.”

Hitelesség, garancia és maximális védelem: ez a VIONN!

A vadgázolás valós veszélyt jelent az magyar autópályákon és a kisebb utakon egyaránt, nemcsak tavasszal és nyáron, de ősszel és télen is, amikor a vadállatok élelemszerzési vagy szaporodási ösztönüktől vezérelve elhagyják a megszokott környezetüket. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint az őzek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, de sok mezei nyúl és fácán is áldozatául eshet az autósoknak. Noha kötelező lenne, a járművezetők nem minden vadgázolást jelentenek be a hatóságoknál, így az incidensek valós száma akár az évi 40 ezret is elérheti. Ezt hivatott megelőzni a vadonatúj megoldásával a VIONN.

VIONN: biztonságos utazás az év 365 napján

A termékben egy beépített érzékelő figyeli az autó mozgását, amely az eszköz induláskor automatikusan bekapcsolódik. Menet közben a szintén beépített hangszórónak köszönhetően jelzi az autós érkezését az állatvilágnak. A készülék a gyártó által kifejlesztett hangfrekvenciát bocsát ki, ami már az autó érkezése előtt zavaróan hat a vadakra, ezért távol maradnak a hang forrásától. A két év gyártói garanciával rendelkező innováció lényege, hogy a szélenergiával működő termékekkel ellentétben alacsonyabb sebességen is bekapcsol. Tehát nem csak az állatok biztonságát garantálja az utakon, de egy sokkal biztonságosabb vezetést is. Ráadásul a megoldás minden körülmény között állja a sarat: mivel évszakálló, az autósok az eszköz használatával biztonságban utazhatnak az év 365 napján.

Egymillió forintig rendezik a kárt

A márka olyannyira bízik az innovatív megoldásában, hogy pénzügyi garanciát is vállalnak, és az esetlegesen bekövetkezett kárt Amerikában ötezer dollárig, Magyarországon pedig öt munkanapon belül megtérítik az ügyfeleiknek egymillió forintig. Merthogy a vadgázolás valós veszélyt jelent a magyar autópályákon is, nemcsak tavasszal és nyáron, de ősszel és télen is, amikor a vadállatok élelemszerzési vagy szaporodási ösztönüktől vezérelve elhagyják a megszokott környezetüket. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint az őzek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, de sok mezei nyúl és fácán is áldozatául eshet a magyar autósoknak. Mivel a járművezetők nem minden vadgázolást jelentenek be a hatóságoknál, az incidensek valós száma akár az évi 40 ezret is elérheti.